Devizahitelek

MLP: ne utasítsa el formai okok miatt a bankok kereseteit a törvényszék!

A Magyar Liberális Párt véleménye szerint a Fővárosi Törvényszéknek nem lenne szabad informatikai formai okok miatt elutasítani a pénzintézetek devizahiteles ügyben bemutatott keresetleveleit.

2014.08.22 15:21MTI
freedigitalphotos.net/Salvatore Vuono

Bodnár Zoltán, a Liberálisok főpolgármester-jelöltje aggasztónak nevezte, hogy miközben a Fővárosi Törvényszék Gazdasági Kollégiumához csütörtökig 18 bank és 20 egyéb pénzügyi intézmény nyújtott be keresetlevelet a devizahitelesekkel kapcsolatos törvényi vélelem megdöntése érdekében a magyar állam ellen, a bíróság azok közül 20 keresetlevelet formai okokból elutasított.

A bíróság csütörtökig hat esetben olyan keresetleveleket utasított el, amelyek esetében a keresetlevelet, illetve annak mellékleteit kizárólag szkennelve nyújtották be. Az indoklás szerint ezek ugyanis nem felelnek meg a törvényi kritériumnak.

A főpolgármester-jelölt arról beszélt, hogy a törvény csak azt mondja ki, hogy az anyagokat számítógépes, szerkesztett formátumban kell beadni, de a jogszabály azt már nem definiálja pontosan, hogy mit is jelent a szerkesztett forma.

Hozzátette, hogy a pénzintézetek rendelkezésére álló határidő nagyon feszes, mert ha a következő néhány napban nem nyújtják be újra az iratokat, akkor elveszítik azt a törvényes jogukat, hogy bíróságon megtámadják azt a törvényi vélelmet, amelyik szerint az általános szerződési feltételeik tisztességtelenek.

A törvény megfordította a bizonyítási terhet, nem az ügyfélnek kell bizonyítani, hogy a bankok szerződései tisztességtelenek, hanem a törvényhozó állította fel ezt a vélelmet, hogy ebben a körben minden bank minden szerződési feltétele tisztességtelen - folytatta.

Bodnár Zoltán szerint a bizonyítási teher megfordítása már önmagában szétfeszíti a jogállamiság kereteit és ha az eljáró bíróság is szűkítő értelmezéssel használja a keresetlevél szerkesztett változatáról szóló meghatározást, akkor a pénzintézeteket ért jogsérelem még tovább fokozódik - jelentette ki.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.