Naponta dobra verik az állami vagyont

Varga Mihály: a tudás és a munka háttérbe szorítása zajlik Magyarországon

Évek óta azt tapasztaljuk, hogy a tudás és a munka megbecsülése helyett ezek háttérbe szorítása zajlik Magyarországon - mondta Varga Mihály, a Fidesz alelnöke a Polgárok Háza megnyitásának negyedik évfordulóján csütörtökön, Budapesten.

2008.08.29 07:12MTI

Évek óta azt tapasztaljuk, mintha nem az itt élő nemzet adottságainak megfelelő döntések születnének ebben az országban, a tudás és a munka megbecsülése, ösztönzése helyett mintha ezek háttérbe szorítása zajlana - jelentette ki Varga Mihály az ország mai helyzetét összegezve. A politikus úgy vélte, naponta verik dobra a még meglévő állami vagyont vagy úgy, hogy pazarló és értelmetlen döntések születnek, vagy úgy, hogy egyszerűen áron alul értékesítik a vagyonrészeket.
 
A Fidesz alelnöke a pazarló döntések között a kőröshegyi völgyhidat, illetve a meg nem valósult kormányzati negyed beruházást említette. Mint mondta, az ilyen döntések meghozatala nem véletlen, hiszen mindez a kiszámíthatatlan és megbízhatatlan országvezetés következménye. "Magyarország valóban elkezdett sivatagosodni" - közölte, majd magyarázatként hozzátette: "az itt élő nemzet gyökereit próbálja kiszaggatni a XXI. századi sáskamentalitás elterjesztése. Élj fel mindent, még azt az összeget is, amit meg sem kerestél, majd csak lesz valahogy". 

Úgy vélte, nem különb a kormány sem, költekezik, úgy gazdálkodik a közös pénzzel, mintha a saját tulajdona lenne, "trükközik, csal, törvénytelen eszközökkel, megfélemlítéssel védi a hatalmát". Mint mondta, régen könnyű volt felismerni az ellenséget, de manapság azok, akik "másként gondolkodnak az ország jövőjéről, mint mi, beszélnek magyarul, mégsem értenek velünk egyet". Ők meggazdagodni szeretnének, míg mi színvonalas oktatást, megbízható egészségügyi ellátást, nyugodt munkakörülményeket, közösségi tulajdont, közösségi vagyont szeretnénk - fogalmazott. 

Úgy vélte, ennek a célnak a megvalósításért sokat tesz a Polgárok Háza. "Manapság mintha nem volna egyértelmű (...) mindenki számára, hogy az, amit az elmúlt századok létrehoztak ebben az országban, azt meg is kell őrizni, meg is kell tartani, és tovább kell vinni" - mondta.

A Polgárok Háza létrehozásának időszakára visszatérve elmondta: a Fidesz elnöksége nevében is köszöni, hogy "abban a nehéz időben pénztárcájába nyúlt és támogatta ezt a nemes gondolatot" az a 25 ezer ember, akiknek az adományaiból felépülhetett ez az intézmény. Kubatov Gábor, a Polgárok Háza igazgatója azt mondta: ha létezik szellemi csata, amit Magyarországon megnyertek, akkor a Polgárok Házának létrehozása annak bizonyítéka.
 
Úgy vélte, manapság a hazudozás intézményesített formái, a felelőtlen, aljas, közösséget romboló világkép áll szemben a Polgárok Háza értékeivel. Hende Csaba, a Fidesz országgyűlési képviselője, a Szövetség a Nemzetért Alapítvány kuratóriumának elnöke az indulásra visszaemlékezve közölte: 25 ezer ember 400 millió forintos adományából készült el ez a ház. 

A Polgárok Háza a Szövetség a Nemzetért Alapítvány keretében közadakozásból jött létre 2004-ben, s megnyitása óta közadakozásból működik a főváros VIII. kerületében, a Visi Imre utcában, ahol egy régi lakóházat újítottak fel.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.