Gyulán

Új természettudományi labor az Erkel Ferenc Gimnáziumban

A projekt ideje alatt a gimnáziumban 480 laborfoglalkozást tartottak, ahol közel ezer diák élvezhette a gyakorlati kísérleteket 16 gyulai és Gyula környéki általános iskolából.

2014.08.02 10:05MTI
Forrás: Wikipedia

Új természettudományi labor létesült 304 millió forint EU támogatásból az Erkel Ferenc Gimnáziumban Gyulán.

A projekt 2014. augusztus 28-án zárul, azonban a laborfoglalkozások nem érnek véget, a 16 partneriskola részére az Erkel Ferenc Gimnázium a projekt fenntartási időszakában is várja a kísérletezni szerető tanulókat Gyuláról és a kistérségből. A közlemény kitér arra, hogy a pályázati támogatás odaítélésének egyik feltétele 480 laborfoglalkozás megtartása volt a projektidőszakban, amit az Erkel Ferenc Gimnázium 16 gyulai és Gyula környéki partneriskolával kötött megállapodás alapján 2014. augusztus 28-ig teljesített. A partneriskolákból érkező tanulók a tanév során hetente pénteken vehették birtokba az új laboratóriumot, ahol érdekes gyakorlati kísérleteket végeztek. A tanév során több mint ezer diák élvezhette a modern laborban a kísérletek előnyeit. A projektidőszak utolsó foglalkozása 2014. június 6-án volt, a programban részt vevő tanárok ebből ezen a napon ajándékcsomagokkal és vendégséggel várták a szerencsés diákokat, akik a GYAKI Bay Zoltán Általános Iskola és az Okányi Általános Iskola tanulói voltak.

Gyula Város Önkormányzata konzorciumban a Klebelsberg Intézményfenntartó Központtal nyert 304,29 millió forint támogatást a Társadalmi Megújulás Operatív Program (TÁMOP) természettudományos oktatás módszertanának és eszközrendszerének megújítására elkülönített keretéből. A több mint 300 milliós pályázati támogatás elnyerése lehetővé tette egy 2x18 fő befogadására alkalmas laboratórium létrehozását az iskolában - áll a közleményben.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.