Közlekedés

Ünnepi programok: lezárások és forgalmi változások ma Budapesten

Jelentős forgalmi változások várhatók ma délelőtt a nándorfehérvári diadal emléknapja és a XII. Duna Ünnepe rendezvényei miatt Budapest belvárosában, egy időre a Lánchidat is lezárják.

2014.07.22 07:00MTI

Az emléknap programjai miatt hajózási zárlatot rendelt el a Duna Megyeri híd és a Március 15. tér közötti szakaszára kedd délelőttre a Nemzeti Közlekedési Hatóság, ez fél 9 és fél 10 között lesz érvényben. A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) tájékoztatása szerint az ünnepi felvonulás miatt a Lánchidat és a Hunyadi János utat is lezárják a forgalom elől.

A BKK D11-es és D12-es hajójáratai a zárás ideje alatt nem közlekednek. A 16-os és 105-ös busz egy ideig a Lánchíd helyett az Erzsébet hídon át jár majd, a 16-os buszt pedig a Széll Szálmán tér felé elterelik.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján azt közölte: 9 óra 45 perctől 11 óra 45 percig le lesz zárva a főváros I. és V. kerületében a Széchenyi tér - Lánchíd - Clark Ádám tér - Hunyadi János út útvonal.

Több helyen tilos megállni 16 óráig, így például a Kapisztrán tér teljes területén (kivéve az önkormányzat előtt), a Széchenyi téren a Magyar Tudományos Akadémia előtti parkolóban és a pesti alsó rakparton a Lánchíd északi parkolójában.

A nándorfehérvári diadal emléknapjának programja a Széchenyi István téren kezdődik, majd a résztvevők a Lánchídon vonulnak át Hunyadi János szobrához. A XII. Duna Ünnepe programjainak fő helyszíne a Március 15. tér és az Eötvös tér lesz.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.