TASZ-vélemény

Az AB javított az eutanáziaszabályokon

A jogvédő szervezet szerint az eutanázia és az úgynevezett élő végrendelet kérdéseiben hozott döntések jók ugyan, de nem elégségesek a méltóságteljes halál választhatóságához.

2014.07.16 15:37MTI

A Társaság a Szabadságjogokért ezt arra reagálva közölte szerdán az MTI-vel, hogy az Ab alaptörvény-ellenesnek minősítette, ezért megsemmisítette az egészségügyi törvény azon bekezdését, amelyben annak részletszabályait rögzítették, hogy a cselekvőképes ember hogyan rögzítheti közokiratban vizsgálatok, beavatkozások visszautasítását.

Jelenleg, szigorú formai követelményeknek eleget téve, van lehetőség Magyarországon a passzív eutanáziára (az életben tartó, életet meghosszabbító kezelések megszüntetésére). Ezt az egészségügyi törvény szabályozza, az ellátás visszautasítására vonatkozó rendelkezések között - olvasható a TASZ közleményében.

Kiemelték: a törvény szigorú feltételekhez köti, hogy a beteg élhessen ezzel a lehetőséggel; többször kell nyilatkoznia arról, hogy nem szeretné tovább igénybe venni a kezeléseket, ezt követően pedig egy háromtagú bizottság előtt is meg kell erősítenie, hogy valóban visszautasítja a beavatkozásokat. Ezenfelül törvényben rögzített, hogy az eljárás során meg kell kísérelni lebeszélni a beteget eredeti szándékáról.

Bár ez továbbra is így marad - írták -, az Ab döntése alapján egyszerűsödtek az élő végrendelet szabályai. A határozat eredményeként nem kell kétévente megismételni az említett nyilatkozatot, és nem kell pszichiáter szakorvos véleményét csatolni ahhoz, hogy az érintett döntését belátási képessége birtokában hozta meg. A nyilatkozat továbbra is bármikor, alaki kötöttség nélkül visszavonható.

"Reméljük, hogy a változás hozzájárul ahhoz, hogy az emberek valóban élhessenek az eddig szinte ismeretlen lehetőséggel, és cselekvőképességük esetleges elvesztése esetén korábbi döntésüknek megfelelően kezeljék, vagy éppen ne kezeljék őket" - idézi a közlemény Bence Ritát, a TASZ betegjogi és önrendelkezési programjának vezetőjét.

Az egészségügyi törvény további, ehhez kapcsolódó paragrafusaihoz érkezett panaszokat az Ab elutasította.

Az 1997-es egészségügyi törvény lehetővé teszi az úgynevezett élő végrendelet (living will) elkészítését. A szabályozás szerint a cselekvőképes ember - későbbi esetleges cselekvőképtelensége esetére - közokiratban visszautasíthat egyes vizsgálatokat, beavatkozásokat, valamint egyes életfenntartó, életmentő beavatkozásokat, ha gyógyíthatatlan betegségben szenved és betegsége következtében önmagát fizikailag ellátni képtelen, illetve fájdalmai megfelelő gyógykezeléssel sem enyhíthetők.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.