Nagyon fáj, hogy nem teheti rá a kezét...

Lázár-lázálom: felfüggesztené a norvég alap támogatásait

A kormány új embereket szeretne kijelölni az alap kezelésére, ennek kikényszerítésére azonban elvileg nincs joga, ugyanis a Norvég Civil Támogatási Alap működését szabályozó szerződésben a magyar kormány nem számít szerződő félnek.

2014.05.09 10:21ma.hu
Forrás: MSZP

A Népszabadság úgy tudja, hogy Lázár János május 6-án újabb levelet írt a Norvég Civil Támogatási Alap ügyében. A levélben azt kéri Vidar Helgesen norvég EU-ügyi minisztertől, hogy függessze fel a támogatási programot "az ügy mindkét fél számára megnyugtató rendezéséig".

A Miniszterelnökséget vezető államtitkár azzal indokolta kérését, hogy az alap kezelésére kijelölt szervezet (az Ökotárs Alapítvány vezette konzorcium) függetlensége és szakmai működése megkérdőjelezhető.

Lázár azt írja, a végrehajtási felelősök kiválasztásának újbóli megtárgyalása mindkettőnk számára eredményesen fog zárulni.

Ebből az következik, hogy a kormány új embereket szeretne kijelölni az alap kezelésére, ennek kikényszerítésére azonban a lap szerint nincs joga, ugyanis a Norvég Civil Támogatási Alap működését egy olyan szerződés szabályozza, amely Norvégia, Izland és Liechtenstein, illetve az EU között született, tehát a magyar kormány nem számít szerződő félnek.

Az államtitkár szerint a kormánynak az a szándéka, hogy a fejlesztéspolitikában csak kormányzati intézmények vagy állami nonprofit társaságok tevékenykedhessenek, ez azonban kifejezetten ellentétes a Norvég Civil Alap szándékaival, itt ugyanis minden támogatott országban a kormánytól független pénzosztó szervezet tevékenykedik. A lap szerint a norvég miniszterhez már eljutott Lázár levele, de hivatalos álláspontot még nem alakítottak ki róla. Szakértők szerint az alap működésének felfüggesztésére nincs precedens.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.