Jogszabály, változások

Májustól bűncselekmény a zsebszerződés

A termőföld tulajdonjogának megszerzését vagy használatát korlátozó jogszabályi rendelkezések kijátszására irányuló szerződések semmisek.

2014.04.21 22:30MTI

Május 2-tól kerül be a Büntető törvénykönyvbe (Btk.) a "Mező- és erdőgazdasági hasznosítású föld jogellenes megszerzése", mint önálló bűncselekmény - a Btk. kiegészítését a zsebszerződéseket tiltó, februárban hozott törvény tartalmazza.

A törvény - a Btk. módosítását leszámítva - már március közepén hatályba lépett. A lényege az, hogy a termőföld tulajdonjogának megszerzését vagy használatát korlátozó jogszabályi rendelkezések kijátszására irányuló szerződések semmisek. A semmisséget a törvény hatálybalépését megelőzően - tehát március közepe előtt - létrejött szerződésekre is alkalmazni kell. Egy engedményt ad a törvény: a hatálybalépést követő 30 napon belül rendezhető a jogellenes szerződés, vagyis egy hónap alatt kellett jogszerűvé tenni azt.

A Btk.-hoz kiegészítésként hozzáfűzött, "Mező- és erdőgazdasági hasznosítású föld jogellenes megszerzése" című tényállás szerint, aki mező- és erdőgazdasági hasznosítású föld tulajdonjogának megszerzése, vagy arra vonatkozó haszonélvezeti jog vagy használat jogának alapítása céljából - az ezekre vonatkozó jogszabályi tilalom vagy korlátozás kijátszásával - semmis szerződést köt, bűntett miatt egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

Aki pedig a jogszabályi tilalom vagy korlátozás kijátszásával, az általa kötött semmis szerződés leplezésére létrehozott megállapodás alapján mező- és erdőgazdasági hasznosítású földet használ - ha súlyosabb bűncselekmény nem valósult meg - három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

Egytől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő az az ügyvéd, jogtanácsos vagy közjegyző is, aki a tiltott szerződés megkötésében közreműködik.

Korlátlanul enyhíthető a büntetése annak, aki a bűncselekményt - mielőtt az a hatóság tudomására jutott volna - a hatóságnak bejelenti és az elkövetés körülményeit feltárja.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.