12 otthon vált lakhatatlanná

Felfüggesztették a büntetőpert a győri házrobbanás ügyében

Felfüggesztette a Győri Törvényszék annak a négy férfinak a perét, aki a vád szerint három éve főelzáró csapot és gázórát lopott egy félig üresen álló bérházból, a kiömlő, majd a berobbanó gáz több embert megsebesített, tizenkét otthont pedig lakhatatlanná tett.

2014.04.11 15:09MTI
freedigitalphotos.net/suphakit73

Máté Kinga, a törvényszék szóvivője pénteken közölte: a különösen nagy vagyoni hátrányt előidéző közveszélyokozás és más bűncselekmények miatt folyó eljárást azért függesztették fel, mert egy vádlott - várhatóan 2019 tavaszáig - Olaszországban tölti szabadságvesztés büntetését, egy másik pedig ismeretlen helyen – külföldön - tartózkodik. Utóbbi ellen európai és nemzetközi elfogatóparancsot bocsátott ki a bíróság.

Hozzátette: a per felfüggesztését az indokolja, hogy korábbi vallomásaik ellentmondásai nem tisztázhatók a jelenlétük nélkül, és az ügyészség emiatt nem is indítványozta az eljárás lefolytatását a távollétükben.

A per első, januári tárgyalásán elhangzott, hogy a házból ellopott színesfém értéke nem érte el a 20 ezer forintot, az okozott kár viszont mintegy 53 millió forint volt. A négy vádlott közül csak egy jelent meg a bíróság előtt, ő mindvégig azt hangoztatta, nem volt ott a lopásnál, nem érzi magát bűnösnek sem abban, sem a másik vádpontban, a különösen nagy vagyoni hátrányt okozó közveszélyokozásban.

A győri Szarvas utcában 2011. január 18-án délután történt a robbanás. A detonációban két lakó és három, a gázszivárgás elhárításán dolgozó tűzoltó sérült meg, utóbbiak egyike súlyosan.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.