Demonstrálnak

A szocialistákra dühösek a hortobágyi gazdák - fél pályán lezárták a 33-as utat

"Ezen a megmozduláson azok a gazdálkodók akarják hallatni a hangjukat, akik a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság (HNP) haszonbérleti pályázatain állataik számára jogszerűen legelőhöz jutottak."

2014.02.03 12:26MTI

Elég volt a szocialisták hangulatkeltéséből a Hortobágyon! - ezzel a mottóval kezdődött félpályás útlezárással járó gazdademonstráció hétfőn Tiszafürednél a 33-as út Debrecen felé vezető oldalán. A szervezők arról tájékoztatták az MTI-t, hogy a tíz órától tartó akcióban mintegy kétszáz gépjármű és kétszázötven ember vonult fel az útra zászlókkal, transzparensekkel, és még további traktorokat, személygépkocsikat várnak. A várhatóan délután három óráig tartó megmozdulás alatt a forgalmat rendőrök irányítják.

Márkus László, az egyik szervező, a Tiszafüredi Aranykorona Gazdakör elnöke az MTI-nek azt mondta: válaszul az elmúlt héten Berettyóújfalunál szervezett demonstrációra ezen a megmozduláson azok a gazdálkodók akarják hallatni a hangjukat, akik a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság (HNP) haszonbérleti pályázatain állataik számára jogszerűen legelőhöz jutottak.

A demonstráció Gőgös Zoltánra, az MSZP országgyűlési képviselőjére van "kihegyezve", aki azt állította, hogy "hátszéllel" olyanok nyertek a pályázaton, akiknek semmi közük a földhöz - fogalmazott Márkus László. Ezt a valótlanságot visszautasítják mindazon gazdák nevében, akik a magyar termőföld okszerű, természetbarát művelését és védelmét élethivatásuknak tekintik - tette hozzá.

Márkus László kitért arra, hogy Orbán Viktor miniszterelnök felkérésére a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal vizsgálja a HNP-t érintő földhaszonbérleti szerződéseket. Ezzel kapcsolatban megjegyezte, nem a vizsgálattal van bajuk, állnak elébe, de ha elhúzódik, akkor letelik a harmincnapos szerződéskötési határidő, és akkor újabb pályázatokat kell kiírni, ami egy év kiesést jelent a gazdáknak.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.