Együtt-PM

Rosszabbul élünk és rossz irányba haladunk - mondja Bajnai

"Orbán Viktor és rezsimje idén is egész pályás letámadással vetette magát Magyarországra".

2013.12.20 12:51MTI

Bajnai Gordon szerint Magyarország rosszabbul él, mint három éve, és rossz irányba halad.

Az Együtt-PM szövetség vezetője pénteken, évzáró sajtótájékoztatóján azt mondta: "Orbán Viktor és rezsimje idén is egész pályás letámadással vetette magát Magyarországra".

Véleménye szerint az idei és az elmúlt három év mérlege így vonható meg: megszűnő munkalehetőségek, leszakadó és Európától távolodó Magyarország, az országot elkerülő befektetők, menekülő vállalkozók és fiatalok, megrogyó forint és emelkedő törlesztőrészletek, tönkretett oktatási rendszer, növekvő szegénység.

A volt miniszterelnök mind a tizenkét hónaphoz kötött egy-egy szerinte káros kormányzati intézkedést.

A januárról azt mondta, az Orbán-kormány öt új adót vezetett be, így a ciklus során negyvenre emelkedett az új adók és adóemelések száma. Februárról szólva azt emelte ki, a negyedik módosítással világossá vált, hogy az alaptörvény nem gránitszilárdságú, hanem gyurmapuhaságú, és az is, hogy a kormány "csigolyánként töri el a demokrácia gerincét".

A március 15-ei havazás Bajnai Gordon szerint azt jelezte, hogy a "kézi vezérlésű országot" egy hófúvás is megbénítja, ha a miniszterelnök távol van. Áprilisról azt mondta, az élettársát bántalmazó Balogh József ügye megmutatta, "milyen alakok vannak a Fidesz-frakcióban". Megjegyezte, a kormánypárti képviselőcsoportból távozó képviselőt azóta sem tudták rávenni, hogy visszaadja parlamenti mandátumát.

Májusban elindult az év botránya, a trafikmutyi - mondta Bajnai Gordon, aki szerint ez az ügy "mindent elmond a Fidesz Magyarországáról: több mint harmincezer családot fosztottak meg megélhetésétől, hogy odaadják háromezer havernak a dohányárusítási lehetőséget". Júniusról az Együtt-PM szövetség vezetője azt mondta, tetőzött a kultúrharc, "elesett a Nemzeti Színház", a rezsim vezetői saját ízlésüket akarják az országra kényszeríteni.

Júliusban a kormány folytatta harcát az Európai Unió ellen - mondta arra az Országgyűlésben elfogadott határozatra utalva, amely visszautasította az Európai Parlamentben megszavazott Tavares-jelentést. Bajnai Gordon szerint jellemző, hogy augusztusban az volt a hír, hogy Simicska Lajos Közgépje nem nyert egy közbeszerzésen.

A szeptemberi tanévkezdés káoszt okozott, kiderült, hogy a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ nem egyszerűsíti, hanem bonyolítja a tanárok, a szülők és a diákok életét, a tankönyvellátást pedig tönkretették - mondta az Együtt-PM vezetője. Hozzátette: Orbán Viktor október 23-ai beszédében ismét kitagadta a nemzetből azokat, akik nem értenek egyet vele.

A szociális temetés bevezetéséről szóló novemberi döntés pedig azt jelzi, hogy a kormány szerint mindenki annyit ér, amennyije van - fogalmazott.

Bajnai Gordon szerint az Orbán-kormány decemberben belehúzott, és több "disznóságot" is elkövetett. Ide sorolta az adócsalási ügy kezelését - így azt, hogy házkutatást tartottak az állítólagos ezermilliárdos áfacsalásokról beszámoló Horváth Andrásnál -, a tankönyvpiac államosítását, a végkielégítéseket sújtó különadó csökkentését és azt, hogy a kormány privatizálni akarja a TakarékBankban pár hónapja megszerzett részesedését.

Bajnai Gordon egy kérdésre válaszolva cáfolta, hogy - miután Szigetvári Viktor, az Együtt-PM társelnöke azt mondta, megszüntetnék a rezsicsökkentést - kormányra jutásuk esetén 20 százalékkal nőnének a közüzemi kiadások. Azt mondta, fenntarthatóan alacsony rezsiköltségeket szeretnének, ehhez épületszigetelési programot indítanának, illetve az adórendszer átalakításával növelnék a kis- és átlagos keresetűek jövedelmét, akik így könnyebben tudnák kifizetni a rezsit. Hozzátette: egy józan gazdaságpolitika 10 százalékkal erősítené a forint árfolyamát, ami az energiaárak csökkenésében is megjelenne.

Szintén kérdésre azt mondta, nem folynak tárgyalások az Együtt-PM és a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció között.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.