Titkos nyomozás a KBI égisze elatt

Kiss Ernő: Horn Gyula állította le a Draskovics Tibor ellen folytatott nyomozást

Kiss Ernő nyugalmazott dandártábornok, a Központi Bűnüldözési Igazgatóság (KBI) egykori vezetője szerint Horn Gyula miniszterelnök állította le a Draskovics Tibor - a Pénzügyminisztérium akkori közigazgatási államtitkára - ellen folytatott titkos nyomozást 1996-ban. Az országos rendőrfőkapitány egykori helyettese erről a hvg.hu-nak adott, kedden megjelent interjújában beszélt.

2008.07.29 13:09MTI

Kiss Ernő elmondta: 1996-ban az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Gazdaságvédelmi Főosztálya - amelynek vezetője volt - a Rendvédelmi Szervek Védelmi Szolgálata (RSZVSZ) feljegyzése alapján Hézag-akció néven titkos nyomozást indított a Pénzügyminisztérium (PM) közigazgatási államtitkára és helyettese ellen. 

"Felmerült ugyanis a gyanú, hogy a két vezető hatalmával visszaélve érte el, hogy a Vám- és Pénzügyőrség 83 millió forintról 100 ezer forintra mérsékelje egy üzemanyag-forgalmazással foglalkozó cég bírságát. Az időpont alapján, és abból, hogy később, 2000-ben, az olajügyek kivizsgálására létrehozott parlamenti bizottság ebből az érából kiket hallgatott meg, nem nehéz beazonosítani a személyeket: a közigazgatási államtitkár Draskovics Tibor volt, helyettese pedig Csobánczy Péter, aki beosztásából adódóan felügyelte a Vám- és Pénzügyőrséget" - olvasható az interjúban. 

Kiss Ernő közölte, hogy az érintett vállalkozás a Kuwait Petroleum Hungary Ltd. (Q8) volt. A nyugalmazott rendőri vezető szerint a PM-vezetők utasították a VPOP parancsnokát a soron kívüli intézkedésre, arra, hogy a korábbi határozatot a Q8 javára meg kell változtatni. A legfőbb ügyész ugyanakkor óvást nyújtott be a PM-hez a törvényes állapot helyreállítása végett, ezt az akkori miniszter elfogadta, a jövedéki bírság összegét 83 millió forintban állapította meg.
 
"A titkos nyomozást - már a Központi Bűnüldözési Igazgatóság (KBI) égisze alatt - 1996. december 21-én, intézkedés nélkül, az óvásra hivatkozva, bűncselekmény hiányában megszüntettük. Ennek azonban volt előzménye. Az ügyről ugyanis - egyebek mellett - jelentést tettem a belügyminiszter és az országos rendőrfőkapitány jelenlétében Horn Gyula miniszterelnöknek 1996. október első felében. Nem sokkal később, egy négyszemközti beszélgetésünkön a kormányfő arra kért, hogy szüntessük meg a Hézag fedőnevű titkos nyomozást" - mondta Kiss Ernő.
 
Arra, hogy megkérdezte-e a miniszterelnöktől, miért kéri ezt, Kiss Ernő azt válaszolta: Horn Gyula "válasza az volt, hogy politikai síkon fogják rendezni az ügyet, ami mellett szólhatott az akkoriban kipattant Tocsik-ügy, mert nyilvánvalóan nem volt szükség még egy politikai botrányra".

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.