53 milliárdba kerül az államosítás

Ellátás állami kézben - a tankönyvkiadók perre mehetnek

A központosítás miatt ellehetetlenülhet annak a 20-25 nyomdának a működése is - köztük például a 450 éves múlttal rendelkező Alföldi Nyomdáét -, amelyek meghatározó tevékenysége a tankönyvgyártás.

2013.12.17 07:21MTI
Fotó: MTI

Ha a törvényjavaslatot a jelenlegi formájában fogadja el a parlament, akkor várhatóan számos kiadó indít kártérítési pert - írta keddi számában a Magyar Nemzet Szarvas-Ballér Juditra, a Tankönyves Vállalkozók Országos Testületének (TVOT) elnökére hivatkozva a tankönyvellátást állami kézbe vevő javaslatról.

Az érdekvédő azt mondta: alapvető kérdéseket hagy homályban a törvényjavaslat, nem derül ki, mi a kiadók dolga ezentúl, hogyan alkalmazkodjanak a változásokhoz. Hozzátette: nem tudni például mi lesz azokkal a készülő és elkészült könyvekkel, amelyeket a következő tanévre szántak.

Aggályosnak nevezte, hogy a tankönyvvé nyilvánítás eljárásának menetéről semmit nem tudni, mert azt egy majdani rendeletben fogják rögzíteni. Úgy fogalmazott: sok százmillió forintot dobnak ki az ablakon, ha az iskolák által az idei tanévre berendelt tartós tankönyvekre - amelyeket négy évig lehet használni - a következő tanévben mégse lesz szükség.

A Nyomda- és Papíripari Szövetség a központosítás kapcsán jelezte: ellehetetlenítik annak a 20-25 nyomdának a működését - köztük például a 450 éves múlttal rendelkező Alföldi Nyomdáét -, amelyek meghatározó tevékenysége a tankönyvgyártás.

A Magyar Nemzet azt írta: a teljes közoktatási tankönyvgyártás és -ellátás rendszerének állami kézbe vételére a hírek szerint 53 milliárd forintot kíván fordítani a kormány, amely több, mint a tankönyvkiadás elmúlt hatvanéves támogatása összesen.

A Világgazdaság azt írta: Galló Istvánné, a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke szerint sérül a pedagógusok módszertani szabadsága, nem lesz az iskoláknak tényleges autonómiája, s nem mindegy, hogy egy szabolcsi faluban, vagy a főváros II. kerületében milyen módszer és tankönyv alapján tanítják a gyerekeket.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.