MSZP

Adócsalási botrány - ez lesz Orbán "Waterlooja"?

A szocialista politikus sérelmezte, hogy a miniszterelnök rendre "szabotálja" a kezdeményezéseket, például azzal, hogy lehetetlen feltételeket szab.

2013.12.08 11:53MTI
Fotó: MTI

Orbán Viktor "Waterloojának" nevezte az adócsalási botrányt Józsa István szocialista országgyűlési képviselő, frakcióvezető-helyettes vasárnap. A politikus budapesti sajtótájékoztatóján úgy ítélte meg: az, hogy a miniszterelnök "rendszeresen hárít", szerinte azt igazolja, hogy érintett lehet az ügy elleplezésében.

Józsa István emlékeztetett arra, hogy az MSZP eddig hét kezdeményezést tett a vádak kivizsgálása érdekében, ezek egyike, hogy a nemzetbiztonsági bizottság kedden az állítólagos áfacsalások ügyében több állami szerv vezetőjét és a vádakat megfogalmazó Horváth Andrást, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) egykori munkatársát is meghallgatja.

A szocialista politikus ugyanakkor sérelmezte, hogy a miniszterelnök rendre "szabotálja" a kezdeményezéseket, például azzal, hogy lehetetlen feltételeket szab. Józsa István ilyennek ítélte a konkrétumok megfogalmazását, mivel azok adótitkot érinthetnek.

Szerinte a miniszterelnök hozzáállása aláássa a közbizalmat, cselekedeteivel pedig azt mutatja: "személyesen falaz azoknak, akik nem fizetik meg az adókat".

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.