A Jobbik céljai

Vona Gábor: A Jobbik győzelemre tör

A Jobbik olyan párt, amely már 2010-ben is közel egymillió ember támogatását élvezte, így nem tűzhet ki kisebb célt, mint a győzelmet.

2013.11.18 19:58MTI
MTI

Vona Gábor szerint optimizmusra ad okot, hogy "úgy érezzük, nekünk van igazunk, nekünk van a legjobb programunk". Úgy vélte, az is bíztató, hogy egyre több helyen választanak jobbikos vezetőt, akik jól és sikeresen irányítják a településeket, továbbá az is, hogy mind több felmérés tanúsága szerint pártjuk a legnépszerűbb a 35 évesnél fiatalabbak körében.

"Optimistán, bátran és tiszta lelkiismerettel vágunk bele a kampányba" - jelentette ki Vona Gábor, aki kérdésre válaszolva arról beszélt, hogy Győr térsége ugyan az ország egyik gazdaságilag legjobb állapotban lévő része, de "ha az Audit kivesszük a pakliból, akkor Győrnek szinte nincs gazdasága".

A budapesti Horthy-szoborral kapcsolatos kérdésre válaszolva a politikus arról beszélt, azzal megelégednének, ha a hatóságok ennek felállítására az engedélyt megadnák, mert ebben az esetben a szükséges anyagi forrásokat a köz és a Jobbik adományaiból össze tudják gyűjteni.

Az eseményen elhangzott, hogy a Jobbik Győrben Fodor Roland 28 éves közgazdászt és Takács Krisztián 26 éves történészt indítja egyéni körzetben a 2014-es országgyűlési választáson.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.