"Se neki, se Kádár Jánosnak"

Rogán szerint Horthynak nem jár szobor

A Fidesz parlamenti frakcióvezetője sohasem értett egyet azzal, hogy Horthy Miklós egykori kormányzónak szobra legyen.

2013.11.04 13:52MTI
MTI

Az "se neki, se Kádár Jánosnak nem jár" - mondta Rogán Antal hétfőn újságírók előtt. Horthy Miklós mellszobrát több száz megemlékező, köztük jobbikos országgyűlési képviselők jelenlétében avatták fel vasárnap a budapesti, V. kerületi Hazatérés temploma előterében, az egyházi ingatlan területén belül. Az eseményt ellentüntetés kísérte.

A szoboravatás miatt több párt is tiltakozását fejezte ki. Rogán Antal hétfői sajtótájékoztatóján kérdésre kifejtette: belvárosi polgármesterként az elmúlt években mindig is következetes volt abban, hogy közterületen - vagyis ahol az önkormányzatnak illetékessége van - nem lehetett ilyen szobrot felállítani.

A Horthy-szobrot azonban egy magánterületen helyezték el - tette hozzá. Ahogyan vasárnapi közleményében, úgy a hétfői tájékoztatón is provokációnak minősítette az eseményeket a frakcióvezető. Ezt azzal magyarázta, hogy nincs szó új szoborról, az ugyanis már több éve a templomban volt, "most annyi történt, hogy kihozták (...), amit nyilvánvalóan provokatív szándékkal tettek meg".

Rogán Antalt megkérdezték a büntető törvénykönyvet (Btk.) szigorító fideszes javaslatról is, amelyet a múlt héten nyújtott be a kormánypárt az Országgyűlésnek. A fideszes politikus megerősítette, azért van szükség a Btk.-módosításra, hogy ne fordulhasson elő újra a bajai videoügyhöz hasonló eset.

Hozzátette egyébként, szerinte a magyar sajtó 99,9 százalékára igaz, hogy ha kap egy információt, akkor azt ellenőrzi, mielőtt megosztja a nyilvánossággal. Ebben az esetben a törvényjavaslattól senkinek semmilyen félnivalója nincs - mondta a frakcióvezető.

A hvg.hu-ra október 18-án került fel az őszi bajai időközi önkormányzati választással összefüggésben egy videó, amelyről a rendőrségi nyomozás kiderítette, hogy hamisítvány. A videón egy közvetítő 200 ezer forintot ad át néhány helyi férfinak, és további pénzt és tűzifát ígér nekik, ha ők és családtagjaik is elmennek szavazni a bajai időközi választásra; azt állította, hogy a pénzt Kovács Csaba, a Fidesz jelöltje és Zsigó Róbert, Baja polgármestere, a Fidesz szóvivője küldte.

A Fidesz Btk.-módosító javaslata szerint alapesetben egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntethetnék, aki mások becsületének csorbítására hamisított vagy valótlan tartalmú hang-, illetve képfelvételeket készít. Aki ezt elérhetővé teszi, két évig, aki pedig nagy nyilvánosság előtt vagy jelentős érdeksérelmet okozva követi el a bűncselekményt, három évig terjedő szabadságvesztéssel lenne büntethető.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.