Tisztázandó kérdések

Orbán Viktort is lehallgatták az amerikaiak?

A külügyminiszter szerint nem tudni, hogy valaha is teljes képet kapunk-e arról, hogy kit hallgattak le és milyen információkat szereztek, de ezt az igényt fel kell vetni.

2013.10.31 21:35MTI
Fotó: MTI

A külügyminiszter erről a HírTV Magyarország élőben című műsorában beszélt csütörtök este. Elmondta, hogy erről is szót váltott Victoria Nulanddel, az amerikai külügyminisztérium helyettes államtitkárával, aki a visegrádi csoport és a Közép-európai Kezdeményezés országai külügyi tárcavezetőinek találkozójára érkezett Magyarországra.

Az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökségtől (NSA) kiszivárogtatott dokumentumokra hivatkozó német sajtóhírek szerint az NSA többek között Angela Merkel német kancellár telefonját is megfigyelte, ami - az egyéb adatgyűjtési akciókról szóló hírekkel együtt - komoly felháborodást okozott Németországban és Európa-szerte. Martonyi János elmondta: az amerikai helyettes külügyi államtitkár a megbeszélésen utalt az Egyesült Államok elnökének arra a kijelentésére, amelyben Barack Obama sajnálatát fejezte ki a történtek miatt, egyúttal utasítást adott arra, hogy vizsgálják felül a rendszert és minden egyes országgal külön-külön tárgyalva tisztázzák a történteket.

Ezek a kapcsolatok létrejönnek Magyarországgal is, bár nem a külügyminisztériumokon keresztül - hangsúlyozta a magyar tárcavezető. A magyar diplomácia vezetője a műsorban úgy vélekedett, hogy majdnem mindenki tárgya lehetett a megfigyeléseknek, lehallgatásoknak, ám azt nem tudni, hogy ezek milyen mélységig történtek, vagyis csak a híváslistákat ellenőrizték, vagy a beszélgetések tartalmára is kíváncsiak voltak.

A külügyminiszter szerint nem tudni, hogy valaha is teljes képet kapunk-e arról, hogy kit hallgattak le és milyen információkat szereztek, de ezt az igényt fel kell vetni. A másik, legalább ilyen lényeges kérdés az, hogy miként alakul a világ ebből a szempontból - tette hozzá.

Mint fogalmazott: szerdán még úgy tudta, hogy 74 fővárosban volt ilyen speciális berendezés, legutóbb azonban már azt hallotta, hogy 80-ban. Ebben a helyzetben a magyar diplomácia teendője a kérdések felvetése, és politikai oldalról is igényt támaszt arra, hogy az illetékes hírszerzési szervezetek között a tárgyalások eredményesen folyjanak, tárják fel a múltat, majd hozzanak létre egy olyan rendszert, amely hasonló esetek megtörténtét kizárja.

Az amerikai elnök kötelezettséget vállalt arra, hogy az egész rendszert át fogja alakítani - emlékeztetett magyar diplomácia vezetője. A magyar Külügyminisztérium szerdán közleményben is reagált arra, hogy a WikiLeaks az NSA lehallgató-átjátszó központjainak helyszínét tartalmazó illusztrációs anyagot tett közzé, és az egyik térképen Budapest is szerepel. A kommünikében azt írták, Magyarország elvárja, hogy az Egyesült Államok mihamarább tisztázza a helyzetet, és adjon magyarázatot a történtekre.

A budapesti amerikai nagykövetség szerdán az MTI-nemk küldött reakciójában közölte: az Egyesült Államok olyan típusú külföldi hírszerzést folytat, amilyet minden ország végez. Elizabeth W. Webster nagykövetségi szóvivő tudatta: az Egyesült Államok nagyra értékeli együttműködését Magyarországgal, és aktív párbeszédet folytat a közös érdeklődésre számot tartó kérdésekről. A szóvivő kijelentette, a nagykövetség politikája az, hogy nem kommentálja nyilvánosan a feltételezett konkrét hírszerzési tevékenységről szóló híreket.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.