Média-helyzet

"Áthelyezték" a közmédia vezérigazgatóját

Böröcz István, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) vezérigazgatója a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) vagyongazdálkodási, stratégiai- és struktúrafejlesztési vezetője lesz.

2013.10.17 07:05MTI

Böröcz Istvánt Karas Monika, az NMHH Elnöke kérte fel a feladat ellátására, amikor október 16-án, szerdán részt vett a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap vezetői értekezletén - közölte az MTVA Sajtóirodája szerdán az MTI-vel.

Karas Monika a közlemény szerint elmondta: "nagyra értékelem azt a munkát, amit az Alap végzett a közmédia integrációja területén". Hozzátette, hogy "Böröcz István vezérigazgatói munkája azért is értékes, mert hatékonyabbá, átláthatóbbá, ellenőrizhetőbbé tette a közmédia gazdálkodását. Olyan rendszert épített, amely a rendszerváltoztatás óta sosem volt, amely nemzetközi viszonylatban is egyre több országban jelent példát. A létrejött egységes műsorgyártó szervezet jelenleg 4 televíziós, 4 rádiós csatornát lát el műsorokkal, további egy csatorna december 15-én indul, és a nemzeti hírügynökség számára is jelentős tartalmat állít elő" - fűzte hozzá.

Karas Monika arra kérte a leköszönő vezérigazgatót, hogy segítse a médiahatóság munkájának fejlesztését, a vagyongazdálkodási- és szervezetfejlesztési feladatok színvonalának javítását, az egységes szervezet további stratégiai céljainak meghatározását. "Ma, az információs társadalom számos lehetőséget jelent az esélyegyenlőség megteremtésében, ezzel együtt azonban a veszélyekre is fel kell hívnunk a figyelmet, és különösen a fiatal korosztályok védelme érdekében pontos és részletes szabályozást kell érvényesítenünk. Minden eszközt fel kell használnunk, hogy megvédjük gyermekeinket a veszélyes tartalmaktól, de minden esélyt meg kell adnunk, hogy a média kínálta lehetőségekkel élhessenek. Ebben a munkában kiemelten számítok Böröcz István tapasztalataira és tudására" - idézte a közlemény Karas Monikát, aki egyben a Médiatanács elnöke is.

A szakmai tapasztalat kell?

Böröcz István 2011 év eleje óta irányítja az MTVA-t. Ez idő alatt a frissen létrejött szervezet megerősödött, szervezettebbé vált. Tavaly a közmédia teljes arculatváltást hajtott végre, a magyar médiapiacon piacvezető szereplő lett a közösségi rádiózás területén a Kossuth Rádió adásaival, a Petőfi Rádió a második legnépszerűbb zenei adóvá vált. A kulturális tartalmakat tekintve ugyancsak piacvezető szereplő a két további rádiós csatornával, a Bartók és a Dankó Rádiókkal együtt - emlékeztetett a sajtóiroda a közleményben.

A televíziós tartalmak tekintetében piacvezető a sportműsorok, a kulturális tartalmak közvetítésében, az együttes elérést figyelembe véve pedig az egyik legjelentősebb hírszolgáltató, míg kimagaslóan eredményes volt az M2 gyermekcsatornává alakítása. Ez utóbbi sikere, hogy idén az Eutelsat beválasztotta a három legjobb európai gyermekcsatorna közé. A Duna és a Duna World csatornák ma a Kárpát-medence és diaszpóra magyarságát teljes mértékben kiszolgálja hírekkel, információkkal, közéleti és kulturális tartalmakkal - fűzte hozzá a sajtóiroda.

Az MTVA az online és az applikációs piac felé is nyitott. Megújult a mértékadó hírportál, a hirado.hu oldal, és több, műsorhoz kapcsolódó okostelefonos applikációt is kifejlesztettek. Többek között a Forma1, A Dal, a Híradó applikációi, illetve az időszakos sport világesemények appjai (Labdarúgó EB, olimpia) örvendenek nagy népszerűségnek.

Az MTVA 2012-ben bekapcsolódott a mozifilmek forgalmazásába is, elsősorban európai művészfilmek, családi filmek és ismeretterjesztő tartalmak forgalmazásával.

Az MTVA új licenszek létrehozását is elvégezte, amelyek már nemzetközi érdeklődésre is számot tartanak. A Dal című zenei verseny iránt több országból érdeklődnek, míg a Fölszállott a páva című népzenei műsor fölött az Unesco vállalt védnökséget. Az MTVA műsorai közül több más országokban is fut, így például a Hacktion című sorozat jelenleg egy horvát televíziós csatornán jelenik meg hétről hétre - emlékeztetett a sajtóiroda.

A tartalomgyártás mellett az MTVA jelentős társadalmi szerepet is vállalt. Zenei együttesei, az MR Szimfonikusok, az MR Énekkar, az MR Gyermekórus jelentős szereplői a magyar és nemzetközi zenei életnek. Ugyancsak fontos állomás volt a Kárpát-medencei médiavilág összefogását segítő Kós Károly Kollégium létrehozása, vagy éppen a magyarországi fesztivál életbe bekapcsolódó Szimfonik Live megteremtése, amely a komoly zenét kapcsolja össze a magyar könnyűzenei élettel.

Átáll

Böröcz István elfogadta az NMHH elnökének felkérését. Az új vezérigazgató megbízásáról a Médiatanács elnöke a közeljövőben dönt - tette hozzá a sajtóiroda közleménye.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.