Amerikai költségvetés

A vita eredménytelen, de legalább a Grand Canyont újra megnyitják - videó

A kongresszus mindkét házában eredménytelenül zárultak az egyezkedések szombaton a szövetségi kormány részleges bénultságának feloldásáról és a technikai csőd elkerüléséről folytatott tárgyalások.

2013.10.13 08:34ma.hu
Fotó: MTI

A tárgyalások súlypontja szombaton a szövetségi alsóházról a szenátusra tevődött át, miután Barack Obama elnök végül nemet mondott a republikánus képviselők azon javaslatára, hogy állapodjanak meg az adósságplafonnak egy mindössze hathetes időszakra - gyakorlatilag csak a téli ünnepek küszöbéig történő - megemelésében. A pénzügyminisztérium szerint az adósságlimit módosításáról legkésőbb csütörtökig ki kell egyezni, különben a szövetségi kormány a gazdasági szekértők többsége szerint fizetésképtelenné válik.

Harry Reid, a szenátusi demokrata többség vezetője "szívélyesnek" nevezte a felsőházi republikánusok rangidősével, Mitch McConnellel folytatott "előzetes" megbeszélését. A két politikus először állt szóba egymással a már közel két hete tartó válság alatt.

Bob Crocker republikánus szenátor "jónak" nevezte a honatyák körében zajló eszmecserét, amelyek reményei szerint a hétvégén "meghozzák gyümölcsüket". Richard Durbin demokrata szenátor kijelentette, hogy pártja abban bízik: még a hétfői tőzsdenyitás nyélbe lehet ütni a megállapodást a republikánusokkal.

A szenátus a jövő héten először hétfő délután ül majd össze. A szövetségi felsőház demokrata tagjai szombaton a Fehér Házban egy és egy negyedórás egyeztetést tartottak Obama elnökkel, de erről nem adtak ki hivatalos tájékoztatást.

Chuck Schumer demokrata szenátor haladásról beszélt, rámutatva, hogy republikánus kollégái - a képviselőház tagjaitól eltérően - úgy vélik, hogy az Barack Obama által 2010-ben elfogadtatott egészségügyi reform alapvetően nem képezi a tárgyalások részét.

Az Egyesült Államoknak azért nem sikerül még egy részleges finanszírozási törvényt sem elfogadni az október 1-jén elkezdődött új pénzügyi évre, mert a konzervatív ellenzéki párt meg akarta fosztani a pénzügyi forrásoktól egészségügyi törvény aktuális részeinek életbe léptetését. A szövetségi kormányzat ennek következtében részlegesen leállt és több százezer közalkalmazottat kényszerszabadságra küldtek.

A Fehér Ház szombaton kiadott közleménye szerint a szövetségi kormány alkalmazásában öt Nobel-díjas dolgozik, akik közül négyet haza kellett küldeni.

Újból megnyitnak többet a látogatók előtt az Egyesült Államok legfőbb, a szövetségi kormányzat részleges lebénulása miatt bezárt idegenforgalmi nevezetességei közül, köztük a Grand Canyont és a New York-i szabadságszobrot, miután egyes államok átvállalták az üzemeltetés költségeit.

Arizona és New York állam a saját költségvetéséből fogja finanszírozni a területén található és a turisták millióit vonzó nevezetességeket, méghozzá úgy, hogy ezt feltehetően sohasem téríti meg a szövetségi állam. A szövetségi kezelésben álló nemzeti parkokat október 1-jén, az új költségvetési év első napján zárták be, miután a kongresszusi pártok még egy ideiglenes büdzséről sem tudtak megállapodni. Az olyan híres műemlékek, mint a Szabadságszobor vagy a washingtoni National Mall emlékművei üzemeltetését a Nemzeti Parkszolgálat biztosítja.

Andrew Coumo, New York állam kormányzója "a szabadság nemzetközi jelképének" nevezte a Szabadság-szobrot és kijelentette: nem hagyja, hogy azt Washington "működési zavarai" miatt elzárják a látogatók elől. Cuomo elhatározása napi mintegy 60 ezer dollárjába (hozzávetőleg 13 millió forintjába) fog kerülni az államának.

Arizona napi 100 ezer dollárt (csaknem 22 millió forintot) áldoz arra, hogy Grand Canyon megnyissa kapuit. Jane Brewer állama legnagyobb becsben tartott nevezetességének és létfontosságú bevételi forrásának nevezte a világhírű természeti képződményt. A kanyont naponta 18 ezer látogató keresi fel, amiből az államnak mintegy 1 millió dollár bevétele származik.

Dél-Karolina magánvállalatok adományait is felhasználva enged turistákat Mount Rushmore-hoz, a sziklahegyhez, amelybe négy elnök monumentális arcmását faragták. Utah és Colorado szintén megegyezett a szövetségi hatóságokkal nemzeti parkjainak látogathatóságáról.

A szövetségi területen elhelyezkedő Washington szövetségi tulajdonban lévő nevezetességei továbbra is zárva maradnak. Vincent Gray, az amerikai főváros polgármesterének nyilatkozatai szerint a csaknem két hete tartó forrásnélküliség miatt a városban még a közszolgáltatások fenntartása is veszélybe került.

Sally Jewell, a parkok üzemeltetéséért felelős szövetségi belügyi vezetője "praktikus és ideiglenes megoldásnak nevezte az államokkal megkötött megállapodásokat", amelyek csökkentik "az egyes vállalkozásoknak és városoknak okozott fájdalmat".

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.