Oktatáspolitika

Közoktatás: kormányra kerülve az MSZP két lépésben korrigálna

A tanárok és szülők képviselőivel egyeztetve olyan hosszú távú változtatásokba kezdenének, amelyek igazságos és tisztességes béreket, valamint félelemmentes munkakörnyezetet biztosítanak a pedagógusoknak.

2013.10.06 12:43MTI
Fotó: MTI

Az MSZP kormányra kerülése esetén előbb egy gyors, azonnali korrekciót hajtana végre a közoktatás területén, majd a szakmával egyeztetve hosszabb távú átalakításba kezdene.

Erről Kunhalmi Ágnes, a szocialista párt elnökségi tagja, oktatáspolitikusa beszélt vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján.

Úgy vélte, a jelenlegi kormány módszeresen, több lépcsőben számolta fel a pedagógusok jogait, "megalázó alattvalói sorba" taszítva őket.

Az MSZP ezen folyamat visszafordítása érdekében azonnal véghezvinné azokat a változtatásokat, amelyekről konszenzus van a szakmában - fejtette ki az ellenzéki politikus. Példaként említette, hogy a nemzeti alaptantervből kivennék azokat, akik szélsőséges, "náci szellemben" alkottak, emellett valóban csak választhatóvá tennék a hittant, eltörölve ezzel azt a kötelező "színvallást", amellyel a szülőknek vallásosságukról kell nyilatkozniuk. Szólt arról is, hogy megszüntetnék a kötelező kamarai tagságot, és a tankönyvrendszer központosítottságát, továbbá visszaállítanák az iskolák autonómiáját.

Kunhalmi Ágnes aláhúzta: ezt követően a tanárok és szülők képviselőivel egyeztetve olyan hosszú távú változtatásokba kezdenének, amelyek igazságos és tisztességes béreket, valamint félelemmentes munkakörnyezetet biztosítanak a pedagógusoknak.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.