A város mindenkié

Hajléktalanok ügye- Tüntetés a fővárosban

A szabálysértési törvény módosítása ellen tiltakoztak mintegy háromszázan A Város Mindenkié csoport kezdeményezésére hétfőn Budapesten.

2013.09.30 19:31MTI
MTI

Az Alkotmány utcában, a Parlament közelében tartott tüntetésen Udvarhelyi Tessza, a csoport aktivistája elmondta, hogy a demonstrációt azért szervezték, mert a szabálysértési törvény módosításával a közterületen való életvitelszerű tartózkodást, az utcai hajléktalanságot szabálysértéssé nyilvánítják újra, és ez bírsággal, közmunkával, végső esetben elzárással is büntethető lesz.

Ha a jogszabály-módosítást elfogadják, lehetőség lesz "hajléktalanmentes" övezetek kialakítására - tette hozzá.

Udvarhelyi Tessza közölte, emellett a kunyhóépítést rögtön elzárással büntethetnék.

Emlékeztetett: két évvel ezelőtt is hasonló okok miatt tüntettek. Az akkori törvényről 2012-ben mondta ki az Alkotmánybíróság, hogy alkotmányellenes.

A mostani törvényjavaslat alkotmányos felhatalmazással teszi majd lehetővé az önkormányzatoknak, hogy "büntessék, üldözzék a hajléktalan embereket" - mondta Udvarhelyi Tessza. Közölte, a tüntetés előtt egy kétezer ember által aláírt petíciót nyújtottak be az országgyűlési képviselőknek, ebben azt kérték: szavazzanak nemmel a törvénymódosításra.

Bende Anna, a csoport egyik alapító tagja, szociális munkás arról beszélt, hogy "Magyarország kormánya három éve nyíltan, törvényi szinten próbálja kiűzni a hajléktalan embereket a közterületekről".

"Az új szabályozás azonkívül, hogy embertelen és alapjogokat sértő, nagyon veszélyes is. A büntetéssel és a hajléktalanmentes övezetekkel nem fog csökkeni a közterületi hajléktalanság, csak kevésbé lesz látható. Az utcán élő emberek teljesen ellehetetlenülnek, ha kiszorítják őket a város forgalmasabb területeiről - mondta.

Fekete-Nagy Miklós, a csoport hajléktalan aktivistája beszédében hangsúlyozta: száműzöttek lesznek, ha elfogadják a szabályozást.

A tüntetők közül többen táblákat tartottak a kezükben, amelyekre az volt írva, hogy "A szegénység nem bűn!"; "Az életünk nem játék!".

A tüntetés végén a részvevők egy része krétával üzeneteket írt az aszfaltra. A többi között azt lehetett olvasni: "Tarlós városa a halál városa"; "Meleg otthont, ne börtönt!".

A demonstráción megjelent Lendvai Ildikó, az MSZP országgyűlési képviselője, Schiffer András, az LMP társelnöke, Osztolykán Ágnes, az LMP frakciójának tagja, valamint Vajnai Attila, a Magyarországi Munkáspárt 2006 elnöke.

Az Országgyűlésben hétfőn lesz a zárószavazás a szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló törvénynek az alaptörvény negyedik módosításával összefüggő módosításáról. Ennek alapján a jövőben tilos lesz a világörökségi területeken, illetve az egyes önkormányzatok által meghatározott területeken az életvitelszerű ott-tartózkodás, vagyis az, hogy a hajléktalanok ott éljenek.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.