Rendkívüli közgyűlést kezdeményeznek

Dunaferr-elbocsátások - háromoldalú egyeztetéseket követel az MSZP

A Magyar Szocialista Párt dunaújvárosi szervezete háromoldalú egyeztetéseket követel a kormány, az önkormányzat és a tulajdonosok részvételével az ISD Dunaferr Zrt.-nél bejelentett 1500 fős elbocsátás miatt.

2013.08.16 12:53MTI
Fotó: MTI

Az MSZP helyi alelnöke, Selyem József pénteki dunaújvárosi sajtótájékoztatóján elmondta, hogy kezdeményezik rendkívüli közgyűlés összehívását is, hogy a közgyűlés részletes tájékoztatást kapjon a tulajdonosoktól és az érdekvédő szervezetektől a következő hónapok várható eseményeiről.

Hangsúlyozta, hogy a rendszerváltás óta a város a foglalkoztatás területén "egy lábon áll". Az előző városvezetések és kormányok tudatos együttműködése révén ebben előremozdulás történt, így települt Dunaújvárosba a Hankook vagy a Hamburger Hungária - tette hozzá.

Selyem József úgy értékelte, a politikának ilyen helyzetekben mindig van lehetősége a beavatkozásra: ehhez a jelenlegi városvezetésnek fenn kellett volna tartani a korrekt munkakapcsolatot a cégvezetéssel, állami segítséggel beruházásokat kellett volna hozni a városba és a déli ipari park kiépítésével lehetőséget biztosítani új munkaadók letelepedésére.

Ebből a fideszes városvezetés semmit sem valósított meg, egyetlen új munkahely nem létesült amióta többségben vannak a közgyűlésben, vagyis a Fidesz Dunaferr-ügyben cserbenhagyta a várost és a családokat - fogalmazott.

Magyar András az MSZP választókerületi felelőse közölte: 1500 ember tragédiájáról van szó, akik csak ehhez a munkához értenek, és "nem szeretnének segélyesek lenni vagy közmunkaprogramban részt venni". A probléma túlmutat Dunaújvároson, mert a környező településeken élőket is érintik az elbocsátások - mondta, politikai és civil összefogást sürgetve a nehéz helyzetből való kilábalásra.

Mezei Zsolt, a Demokratikus Koalíció választókerületi elnöke emlékeztetett rá, két hónapja Dorkota Lajos (Fidesz) parlamenti képviselő azt nyilatkozta, hogy megmentették a munkahelyeket Dunaújvárosban. A DK politikusa kérdéseket tett fel a kormánypárti ígéreteket, a városvezetés B-tervét, valamint a koreai és kínai befektetőket hiányolva.

Selyem József a privatizációval kapcsolatos újságírói kérdésre válaszolva elmondta, akkoriban komoly krízisben volt a vasmű és komoly adóssággal rendelkezett. Két út volt: bezárás vagy privatizáció. Utóbbi mellett döntöttek, ami akkor jó megoldásnak tűnt, hiszen például az új tulajdonosoktól hosszú távú garanciákat kértek a továbbfoglalkoztatásra, ami megvalósult.

A vállalat menedzsmentje hétfőn közölte az MTI-vel, hogy a korábbi tulajdonosi terveknek megfelelően rövidesen megkezdődik a létszámleépítés az ISD Dunaferr Zrt.-nél, a dolgozói létszámot 1500-zal csökkentik. A vezetés 2013. augusztus 15-ig elindítja ennek érdekében a szükséges hivatalos eljárást - ismertette a közlemény.

A Dunaferr hétfői közleménye szerint a tulajdonosi döntés hátterében a vállalat tartós veszteségessége áll, amelynek egyik fő oka a versenytársakhoz viszonyítottan alacsony működési hatékonyság. Az elmúlt két év során a Dunaferr kizárólag az anyavállalat finanszírozásának köszönhette fennmaradását, a felhalmozott tartozás mértéke folyamatosan nő - állt a közleményben.

Evgeny Tankhilevich cégvezető egy korábbi szakmai rendezvényen elmondta, hogy a Dunaferr 2008 óta nem nyereséges. Tavaly minden eddiginél magasabbra nőtt a cég termelése, de az euró gyengülése és a magas alapanyagárak miatt 36 millió dollár negatívumot mutatott az adózás előtti eredmény. Az idei első félévben jól teljesített a cégcsoport, közel vannak a tervszámokhoz, de a magas fix költségek csökkentése nélkül ismét veszteséggel zárhatnak.

Június végén a cégvezetés tájékoztatása szerint a ISD Dunaferr társaságcsoportnál 7522 munkavállalót foglalkoztattak, közülük 6837 a saját és 685 a kölcsönzött munkavállaló.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.