Pride

Budapest Pride: a rendőrség megfelelő erőkkel biztosít - mit mondanak a politikusok? VIDEÓ

A 18. meleg, leszbikus, biszexuális, transznemű és queer Budapest Pride fesztivál a budapesti Toldi moziban kezdődött vasárnap este, a hagyományos felvonulást szombaton tartják.

2013.07.05 12:45MTI
Forrás: youtube.com

A rendőrség a Budapest Pride rendezvényt a megfelelő erőkkel és eszközökkel biztosítja - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szóvivője pénteken.

Kovács Viktória elmondta: a rendőrség mindent megtesz annak érdekében, hogy a Budapest Pride felvonulás, illetve az eddig bejelentett és tudomásul vett további hat rendezvény valamennyi résztvevője gyülekezési jogának gyakorlását biztosítsa úgy, hogy térben egymástól elkülöníti őket.

A szóvivő emlékeztetett: a rendőrség 2012-ben is lényeges rendbontás nélkül biztosította a felvonulást, amelynek rendőrségi kezelése az alapvető jogok biztosának is megelégedésére szolgált.

Az Amnesty International pénteken tudatta az MTI-vel, hogy a szervezet munkatársai az eseményen figyelemmel kísérik a rendőrség munkáját, így vizsgálják azt is, hogy a jogszabályoknak megfelelően járnak-e el és valóban megfelelő védelmet nyújtanak-e a felvonulás résztvevőinek. Közleményükben azt írták: bíznak benne, hogy a tavalyi évhez hasonlóan a hatóság idén is példásan látja el feladatát.

Múlt évben a felvonulással kapcsolatban keletkezett költség 62 millió 264 ezer forint volt - derült ki Pintér Sándor belügyminiszter egyik írásbeli válaszából, amelyet a napokban adott Leinhardt Balázs független országgyűlési képviselőnek.

A 18. meleg, leszbikus, biszexuális, transznemű és queer Budapest Pride fesztivál a budapesti Toldi moziban kezdődött vasárnap este, a hagyományos felvonulást szombaton tartják.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.