Náthaszerű tünetek

Fertőző agyhártyagyulladásban halt meg egy váci diáklány

Az ÁNTSZ a betegség terjedésének megakadályozására az elhunyt környezetében elrendelte az ilyenkor szokásos intézkedéseket, aggodalomra nincs ok.

2013.05.28 16:34MTI

Fertőző agyhártyagyulladás következtében meghalt egy gimnazistalány Vácon - erősítette meg az MTI információját a fővárosi és Pest megyei tiszti főorvos kedden.

Homor Zsuzsanna közölte, hogy a lány - akit náthaszerű tünetekkel kezeltek - szombat reggel halt meg. A mikrobiológiai vizsgálatok kiderítették, hogy halálát a fertőző agyhártyagyulladás kórokozója (neisseria meningitidis) okozta.

Az ÁNTSZ a betegség terjedésének megakadályozására az elhunyt környezetében elrendelte az ilyenkor szokásos intézkedéseket, aggodalomra nincs ok - mondta a tiszti főorvos.

Az MTI megbízható forrásból úgy tudja, hogy a 17 éves lány a váci Madách Imre Gimnáziumba járt, ezt sem a népegészségügyi szakigazgatási szerv, sem az intézmény igazgatója nem cáfolta.

A középiskolában állítólag kisebb pánik alakult ki a haláleset miatt, de Horváth Edit megbízott igazgató sem diákjuk elvesztését, sem a gimnáziumban bevezetett óvintézkedéseket nem kívánta kommentálni. Azt mondta: közölték vele, hogy csak a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ engedélyével nyilatkozhat.

Homor Zsuzsanna tiszti főorvos az eset előzményeiről azt írta az MTI-nek: múlt hét csütörtökön a lánynál náthaszerű tünetek jelentkeztek, majd péntek reggel belázasodott, ezért nem ment iskolába, a háziorvosához fordult. A megkezdett kezelés ellenére láza tovább emelkedett, hányt is, később a gyógyszerek hatására átmeneti javulás állt be, ennek ellenére szombat reggel otthonában, az ágyában holtan találták.

Mivel az elhunytnál felmerült a fertőző agyhártyagyulladás gyanúja, mikrobiológiai vizsgálatot végeztek, amely igazolta a betegség kórokozójának jelenlétét - közölte Homor Zsuzsanna. Hozzátette: a korábbi évek tapasztalatai alapján e betegség járványos formában nem fordult elő, és járvány most sincs sem Vácott, sem az érintett gimnáziumban.

Az ÁNTSZ intézkedésére a váci egészségügyi szakemberek megkezdték az ingyenesen hozzáférhető, speciális, a torokban, illetve orrban lévő baktériumok gyors elpusztítását szolgáló gyógyszer felírását a lánnyal szoros kapcsolatban állók számára, ezen kívül megkeresik azokat, akiknek szintén célszerű lenne antibiotikum szedése megelőző célzattal. Az iskolában elrendelték a fertőtlenítést is - közölte a tiszti főorvos.

Homor Zsuzsanna tájékoztatása szerint nincs ok az aggodalomra, mert ez a betegség csak nagyon szoros és (vagy) gyakori, ismételt érintkezés révén terjed, ráadásul a leginkább rászorultaknál már megtörtént az antibiotikumos kezelés.

A szakember úgy fogalmazott: a cseppfertőzéssel terjedő baktérium csak igen rövid ideig életképes a szervezeten kívül, így a betegség nem olyan könnyen adható át, mint például a nátha, vagy az influenza. A fertőződés előfeltételei közé tartozik a beteg nyálcseppjeinek közvetlen átadása, vagy a beteggel zsúfolt körülmények közötti tartós együtt lakás, együtt alvás - hangsúlyozta a tiszti főorvos.

A fertőző agyhártyagyulladás megelőzésének egyik biztos és hatékony módja hosszú távon a védőoltás. A meningococcus négy csoportja ellen van vakcina, Magyarországon a jellemzően előforduló "C" típus ellen van oltóanyag.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.