Merkel, Steinbrück, Orbán

Külügy: ne vonják be Magyarországot a német választási kampányba!

A kancellár a szociáldemokrata kancellárjelölt, Peer Steinbrücknek a véleményére reagált, aki szerint nem szabad eleve elvetni azt a lehetőséget, hogy kizárják az EU-ból az országot.

2013.05.21 15:46MTI

A magyar kormány határozottan visszautasítja, hogy Magyarországot vagy kormányát bevonják a németországi választási kampányba - közölte a Külügyminisztérium kedden.

A külügyi tárca ezt arra reagálva tudatta, hogy több német vezető politikus, köztük Guido Westerwelle külügyminiszter és több német hírportál, továbbá Martin Schulz, az Európai Parlament (EP) elnöke is bírálta Orbán Viktor miniszterelnök Németországgal kapcsolatos kijelentését.

A magyar kormányfő pénteki rádióinterjújában a német kancellár előző napi kijelentésére reagált. Angela Merkel egy fórumon azt mondta: mindent meg kell tenni azért, hogy Magyarország a helyes útra térjen, de kizárását az Európai Unióból nem érdemes kilátásba helyezni, "nem kell rögtön a lovasságot küldeni". A kancellár ezzel a szociáldemokrata kancellárjelöltnek, Peer Steinbrücknek a véleményére reagált, aki szerint a magyarországi antidemokratikus és kirekesztő folyamatokat tekintve nem szabad eleve elvetni azt a lehetőséget, hogy kizárják az EU-ból az országot.

A magyar miniszterelnök erre válaszul a rádióinterjúban azt mondta, hogy "a németek küldtek már lovasságot Magyarországra, tankok formájában jöttek, ne küldjenek, az a kérésünk. Nem volt jó ötlet, nem vált be".

Guido Westerwelle a miniszterelnök kijelentéséről Belgrádban hétfőn azt mondta: "ez sajnálatos kisiklás, amelyet mi egyértelműen visszautasítunk." A miniszterelnök rádiós nyilatkozatával német lapok is foglalkoztak. A Spiegel Online Orbán náci módszerekkel vádolja Merkelt címmel közölt beszámolót.

A Külügyminisztérium kommünikéjében azt írta, sajnálattal értesültek azokról a politikai nyilatkozatokról, amelyek a magyar miniszterelnök pénteki rádióinterjújában elhangzottaknak a félreértéséről tesznek tanúbizonyságot. Orbán Viktor a német szociáldemokrata kancellárjelöltnek arra a kijelentésére reagált, melyben Peer Steinbrück felvetette Magyarország kizárását az Európai Unióból.

Hangsúlyozták: Angela Merkel német kancellár - reakciójában - ezt a lehetőséget kizárta, a magyar miniszterelnök a kancellár álláspontjával teljes mértékben egyetért. A németországi választási kampányra utalva hozzátették: a Magyarország kizárásával kapcsolatos felvetések egyértelműen kampánycélokat szolgálnak.

Fotó: MTI

Németországban szeptember 22-én tartanak parlamenti választásokat.

"A magyar kormány a feszültségek keltésére irányuló minden kísérletet határozottan elutasít, és a vitás kérdésekről továbbra is konstruktív párbeszédet kíván folytatni" - olvasható a külügyi közleményben.

Prőhle Gergely, a Külügyminisztérium helyettes államtitkára az MTI-nek nyilatkozva vasárnap arra hívta fel a figyelmet: téves a Spiegel Online azon állítása, amely szerint a magyar kormányfő náci módszereket tulajdonított volna a német kancellárnak.

A helyettes államtitkár szintén azt hangsúlyozta, hogy az idézett fórumon Angela Merkel megvédte Magyarországot. Steinbrück egyik korábbi, Svájccal kapcsolatban elmondott szavait idézve azt is mondta a kancellár, hogy "nem kell rögtön a lovasságot küldeni".

Orbán Viktor pénteken a Kossuth Rádiónak adott interjújában "a riporter kérdésére tehát egyáltalán nem Merkel, hanem Steinbrück hasonlatát kommentálta", amikor arról beszélt, hogy nem volt jó ötlet, amikor a németek tankokat küldtek Magyarországra - mondta.

A Spiegel Online-nal szemben tehát "szó sincs arról, hogy ezt bárki reális lehetőségként értelmezné" - mondta Prőhle Gergely.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.