Kampányfinanszírozás

Megint titokban alakítják át a választási rendszert?

A szocialista politikus úgy véli: a választási eljárási törvény módosítása "egyértelműen a Fidesz vereségét jelzi".

2013.05.19 12:19MTI
Fotó: MTI

Az MSZP szerint újra egyéni országgyűlési képviselői indítványokkal nyúl bele a Fidesz a magyar választási rendszerbe. Így reagált Molnár Zsolt vasárnapi közleményében az Országgyűlés elé került új törvényjavaslatokra az országgyűlési választási kampány finanszírozásáról, illetve a választási eljárási törvény módosításáról.

Az ellenzéki politikus szerint a kampányfinanszírozásról szóló törvényjavaslat "teljes titokban készült el, mindenfajta egyeztetés nélkül". Az MSZP álláspontja szerint a javaslat látszólag szélesíti a választási részvétel kereteit, valójában azonban több intézkedésével ellene hat, emellett pedig a Fidesz korábbi vállalásával szemben a pártfinanszírozástól függetlenül alakul át a kampányfinanszírozás, azaz a választási év végrehajtásának pontos feltételei továbbra is bizonytalanok.

A szocialista politikus úgy véli: a választási eljárási törvény módosítása "egyértelműen a Fidesz vereségét jelzi". A módosítás ugyanis több átláthatósági elemet is beemel a szabályozásba, amelyeket az ellenzék és a szakmai szervezetek végig követeltek az elmúlt hónapokban. "Ugyan az eljárási törvény továbbra is rengeteg visszaélésre módot adó megoldást tartalmaz, de az jól érzékelhető, hogy a Fidesznek egyre többet kell feladnia a választások befolyásolását célzó törekvéseiből" - írja Molnár Zsolt.

Az MSZP-s politikus szerint azzal, hogy a módosítás 2013. szeptember 1-e után felfüggeszti az időközi országgyűlési választásokat "igaznak tűnik az a híresztelés, hogy a Fidesz még az utolsó pillanatban számos képviselőjét szeretné a képviselői mandátum elvesztésével járó tisztségbe ejtőernyőztetni, ugyanakkor az új választást már nem meri vállalni".

Rétvári Bence KDNP-s képviselő szombaton sajtótájékoztatón ismertette a kampányfinanszírozás átalakítását, amely szerint az egyéni parlamentiképviselő-jelöltek egymillió forint állami támogatást kaphatnak majd, a pártok pedig legfeljebb csaknem 600 milliót. A választás évében a pártok működésének állami támogatását nem folyósítják majd, csak a kampánykiadásokat finanszírozza a központi büdzsé.

Gulyás Gergely fideszes képviselő közölte: több ponton is változik az új választási eljárási törvény; újdonság, hogy az idén szeptember 1-je utáni időpontra már nem lehet majd időközi országgyűlési képviselőválasztást kitűzni.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.