Trafik

Parlamenti vizsgálóbizottságot szeretne az LMP trafikügyben

Azt is szeretnék kideríteni, hogy kik és kiknek a felhatalmazása alapján adtak ki politikusoknak pályázatokat még elbírálásuk előtt.

2013.05.12 13:27MTI

Az LMP a "trafikkoncessziók kiosztásának magánérdek-hátterét vizsgáló bizottság" néven parlamenti testület felállítását kezdeményezi - jelentette be Ertsey Katalin vasárnap.

A független - LMP-s - országgyűlési képviselő a sajtótájékoztatón hangsúlyozta, a bizottság létrehozásával nem a politikai elszámoltatás a céljuk, a testület feladata kifejezetten a tények megismerésére irányul. Reménye szerint összegyűlik az ehhez szükséges 78 aláírás, mert a tisztánlátás minden oldalnak, elsősorban a kormánypártoknak az érdeke.

Ők ezzel tisztázhatják magukat a vádak alól, hogy csak "az kaphatott trafikot, aki rendes jobboldali embernek számít, és ezt a helyi fideszesek javasolták a központnak az állítások szerint" - fogalmazott az ellenzéki politikus.

Ismertetése szerint a bizottság három kérdésben vizsgálódna. Közülük az első: mely gazdasági szereplők, magánszemélyek vettek részt a trafiktörvény, a jogszabály módosításai, végrehajtási rendelete, illetve a pályázati kiírás előkészítésében, továbbá a felsoroltakkal kik és milyen eredménnyel egyeztettek a kormány és a parlamenti frakciók részéről.

A bizottság azt is vizsgálná, kik és milyen tartalommal kaptak olyan, a nyilvánosságtól elzárt információkat és tájékoztatást, amelyek befolyásolhatták az előkészítési folyamatot. Végül azt is szeretnék kideríteni, hogy kik és kiknek a felhatalmazása alapján adtak ki politikusoknak pályázatokat még elbírálásuk előtt - tette hozzá az LMP-s képviselő.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.