A vállalat nem állami szerv!

Nem nézhette meg a trafik-pályázatokat az MSZP-s Tóth Csaba

A Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. megtagadta, hogy az MSZP-s Tóth Csaba betekintsen a trafikpályázatokba, mondván, a vállalat nem minősül állami szervnek.

2013.05.08 14:44MTI

A szocialista politikus szerdán arra hivatkozva próbálta megnézni az általa gyanúsnak ítélt dohánybolt-pályázatokat, hogy országgyűlési képviselőként joga van erre. Újságíróknak azt mondta, arra lett volna kíváncsi, hogyan nyerhettek akár négy-öt koncessziót olyan pályázók, akiknek nincs üzlethelyiségük, illetve hogy mire alapozták üzleti tervüket.

Kérését azonban megtagadták, mondván, hogy a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. állami tulajdonú gazdasági társaság ugyan, de nem minősül állami szervnek - mondta el azután, hogy egy órát töltött a vállalat budapesti székhelyén.

Az MSZP-s képviselő elmondása szerint Gyulay Zsolt, a cég vezérigazgatója "együttműködő" volt, iratbetekintési kérelmét azután utasította el, hogy egyeztetett a Nemzeti Fejlesztési Minisztériummal, így a döntés a tárcánál született meg. Tóth Csaba közlése szerint ezért is húzódott egy órán át a végül eredménytelen látogatás.

A szocialista politikus ezért Németh Lászlóné fejlesztési miniszterhez fordul az ügyben, azt kérdezve, miért nem támogatja őt képviselői munkája ellátásában.

Azt is mondta: a történtek azt bizonyítják, hogy a kormányzatnak rejtegetnivalója van a trafikpályázatok ügyében. Hozzátette, a koncessziós törvény alapján a pályázatok elbírálásáról szóló emlékeztető minősül közérdekű adatnak, ám képviselőként neki a pályázatokba is joga lenne betekinteni.

Szabados Katalin (k) és Boór Ádám (b) dohánykereskedők Tóth Csaba szocialista országgyűlési képviselővel (j) beszélgetnek, mielőtt petíciót adtak át a trafikkárosultak néven szerveződött mozgalom nevében a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Fő utcai épületében 2013. április 30-án. MTI Fotó

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.