Alkotmány-módosítás, jelentés

Nem Magyarországról szól a Magyarországról szóló jelentés? - kettős mérce vagy értékvédelem?

Frank Engel, aki a téma felelőse a Fideszt is tagjai között tudó Európai Néppártban, rámutatott, hogy egyes dolgokat többféleképpen is lehet értelmezni, és egyes jogászok semmi kivetnivalót nem találnak a magyar alkotmányos berendezkedésben, jogrendben.

2013.05.07 21:35MTI

Túlmutat a magyarországi helyzeten mindaz, amit az Európai Parlament (EP) alapjogokkal, valamint bel- és igazságügyi kérdésekkel foglalkozó szakbizottságában szerdán bemutatott jelentéstervezet tartalmaz - fogalmazott a javaslat készítője, a portugál, zöldpárti Rui Tavares a bizottság ülésén.

A jelentéstevő úgy vélekedett, a valódi kérdés az, hogy az Európai Parlament mennyire veszi komolyan az Európai Unió szerződésének 2. cikkében foglalt értékeket. A dokumentummal kapcsolatban a képviselő elmondta, vizsgálata szerint a Magyarországon végrehajtott reformok rendszerszintűek, ezt a magyar kormány sem vitatja. Tavares arra a következtetésre jutott, hogy a változások révén Magyarország távolodott a 2. cikk értékeitől.

Az unió szerződésének 2. cikke kimondja, hogy a szervezet az emberi méltóság tisztelete, a szabadság, a demokrácia, az egyenlőség, a jogállamiság, az emberi jogok, köztük a kisebbségi jogok tisztelete értékeire épül. Tavares arra az álláspontra helyezkedett, hogy ha egy ország ilyen rendszerszintű változásokkal távolodik el az uniós alapértékektől, és ezt az irányt nem korrigálja, akkor az súlyos kockázatot jelent az alapvető értékekre, és a dolgok nem mehetnek tovább úgy, mint eddig. Válaszúthoz érkeztünk - fogalmazott a portugál politikus.

"Az unióhoz tartozás annak biztosítéka Európa polgárai számára, hogy ezeket az értékeket megóvjuk (...) ha egyvalaki alkotmányos jogai veszélybe kerülnek, akkor mindenki alkotmányos jogai kockán forognak" - hangoztatta a képviselő. Frank Engel, aki a téma felelőse a Fideszt is tagjai között tudó Európai Néppártban, rámutatott, hogy egyes dolgokat többféleképpen is lehet értelmezni, és egyes jogászok semmi kivetnivalót nem találnak a magyar alkotmányos berendezkedésben, jogrendben.

A jelentésben foglalt ajánlásokkal kapcsolatban Engel elmondta, hogy - mint fogalmazott - szkeptikus azzal kapcsolatban, megmondhatja-e a bizottság egy országnak, hogy milyen jogkörökkel ruházza fel saját alkotmánybíróságát. Példanélküli az Európai Parlament eddigi gyakorlatában, hogy egy országnak előírjuk, hogyan kell eljárjon - fogalmazott a képviselő. Sophie in 't Veld holland liberális képviselő szerint a bizottság dolga nem az, hogy törvényszéket vagy esküdtszéket játsszon.

"Ennek a kérdésnek most már más illetékes testületek előtt kellene lennie, ezért nagyon is javaslom, hogy hivatalosan is indítsuk el a 7. cikk első pontjában lefektetett vizsgálatot" - hangoztatta a holland liberális politikus. A szerződésnek ez a cikke teszi lehetővé, hogy az Európai Unió Tanácsa, a tagállamok nyolcvan százaléka és az EP beleegyezésével megállapítsa, hogy "fennáll a világos kockázata annak, hogy egy tagállam súlyosan megsérti a 2. cikkben lefektetett értékeket". Szankciókat ez a pont nem tartalmaz.

"Ez nem Magyarországról szól, hanem arról, hogy Európa képes-e fenntartani saját értékeit"- hangsúlyozta in 't Veld, aki elismerte, hogy abban az értelemben valóban kettős mércét alkalmaz a vizsgálat, hogy eddig ilyen kezdeményezés nem volt, ugyanakkor rámutatott, hogy ez nem ok arra, hogy a múlt hibái megismétlődjenek. Kifejtette, hogy az eurózónában ma olyan dolgokkal kapcsolatban lehet kérdőre vonni egyes tagállamokat, amit tíz évvel ezelőtt meg kellett volna tenni.

Az Európai Unió fejlődik, mások a válságkezelés szabályai, változzanak hát az alapvető jogi aggályok kezelésének szabályai is - mondta a képviselő. Bauer Edit, a szlovákiai Magyar Közösség Pártja EP-képviselője a jelentéstervezetben foglalt ajánlásokkal kapcsolatban azt a kérdést tette fel, hogy egy tagállam alaptörvénye elé helyezhetőek-e a Velencei Bizottság ajánlásai, valamint, hogy a javaslat készítője komolyan gondolja-e, hogy Magyarország nem jogállam, amikor azt írja, hogy a magyar hatóságok állítsák vissza a jogállamiságot.

Morvai Krisztina, a Jobbik képviselője a többi tagállam hasonló értékelését hiányolta, amelyre a dokumentumban Tavares utal. Morvai rámutatott, hogy az uniós szerződés 4. cikkelye elismeri a tagállamok egyenlőségét és nemzeti identitását, a jelentést pedig önkényesnek nevezte. Egyúttal felszólította a bizottságot, hogy hagyja abba az önkényeskedést, mert a magyarok többségének elege van abból.

Göncz Kinga szocialista EP-képviselő arról beszélt, hogy a vizsgálat nem csak Magyarországról szól, hanem az úgynevezett koppenhágai dilemmáról is, amelynek a lényege, hogy míg az unió a csatlakozási folyamatban a tagjelöltekkel keményen be tudja tartatni a csatlakozási feltételeket, a csatlakozás után viszont már nem sok eszközzel rendelkezik azok betartásának ellenőrzésére. A jelentés megállapításaiból Göncz a vallási közösségek egyházi státusának parlamenti elismerésével kapcsolatos bírálatot emelte ki.

A szocialista politikus azt mondta, szerinte nem az a gond, hogy a parlament dönt-e erről vagy sem, vagy hogy hány szervezet vesztette el egyházi besorolását, hanem, hogy erről szerinte politikai döntés születik jogorvoslati lehetőség nélkül. A kedden bemutatott Tavares-jelentéshez május 21-én délig nyújthatják be módosító javaslataikat az EP-képviselők.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.