"Méltányos döntések születtek"

Lázár: a régi trafikosoknak felajánlják a pályázatok újraértékelését

"A régóta döntően dohánytermékek értékesítéséből élő trafikosoknak felajánlják a pályázatok újraértékelését."

2013.05.03 17:31MTI

Szakmai alapokon nyugvó méltányos döntések születtek a trafikpályázatok elbírálásánál - jelentette ki Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár egy más témában tartott sajtótájékoztatón feltett kérdésre válaszolva. 

A méltányosság egyetlen területen, azok esetében sérülhetett, akik kiskereskedelmi tevékenységüket hagyományosan trafikosként, döntően dohánytermékeket értékesítve végezték - tette hozzá. Ma már nagyon kevesen vannak, akik a hatvanas, hetvenes, nyolcvanas években trafikot üzemeltettek, és az elmúlt huszonkét esztendőben talpon tudtak maradni - hangsúlyozta a politikus. 

Lázár János közölte: az előzetes becslés alapján mintegy kétszázra tehető az olyan kisvállalkozások száma, amelyek bevételének kétharmadát dohányáru és a hozzá kapcsolódó termékek eladása adja, az emellett alkoholt is forgalmazó vállalkozások száma pedig további néhány száz lehet. A kétszáz régi trafikos jelentős része kapott koncessziót, azoknak pedig, akik nem jártak sikerrel, felajánlják a pályázatok újraértékelését - mondta a fideszes politikus.
 
Ezt részben azért is lehet megtenni, mert több mint ezernégyszáz helyen új pályázatot írnak ki, így nincs még lezárva a folyamat - közölte. Az államtitkár szerint körülbelül száz trafikot érinthet majd az újraértékelés, melyet minden esetben külön-külön végeznek el. 

Bejelentette, a jövő héten felhívást tesznek közzé, erre azoknak a kisvállalkozásoknak, családi vállalkozásoknak a jelentkezését várják, amelyek sikertelenül pályáztak, kiskereskedelmi tevékenységüket hivatásszerűen végezték, és árbevételük döntő hányadát a dohánytermékek értékesítése adta. 

A politikus közölte, a sikeres pályázok esetében a jövő héten elkezdődnek a szerződéskötések, hogy a trafikok július 1-jén át tudják venni a kiskereskedelmi tevékenységet. Lázár János hangsúlyozta, a trafikrendszer kialakításának két alapvető célja, hogy - a forgalmazási helyek számának csökkenése miatt - nehezebben lehessen dohányárut vásárolni, valamint az, hogy megakadályozzák a fiatalkorúak kiszolgálását, hiszen ez a koncesszió elvesztése mellett büntetőjogi következményekkel is járhat.
 
Erről a tervéről - amely az elmúlt években a legfontosabb dohányzásellenes lépés - a kormánynak "esze ágában sincs lemondani" - tette hozzá. 

Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádió 180 perc című péntek reggeli műsorában sugárzott interjújában közölte: a kormány keresi a jogi lehetőséget arra, hogy azok a trafikosok, akik eddig dohánytermék-kiskereskedelemből éltek, ne veszítsék el megélhetésüket.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.