"A Fidesz lemutyizta a lehetőséget"

Trafik - Boldvai követeli a pályázatok nyilvánosságra hozatalát

Az MSZP szerint a nógrádi megyeszékhelyen és annak környékén a Fidesz választókerületi elnökéhez közel álló barátok nyerték el a kiírt koncessziós pályázatok többségét.

2013.04.30 12:14MTI

Az MSZP-s országgyűlési képviselő salgótarjáni sajtótájékoztatóján azt mondta: az interneten elérhetőek különböző híradások, "és aki a helyi legendáriumban otthon van, itt él a városban, az pontosan tudja, hogy ezeknek valószínűsíthető módon van alapja".
   
Úgy fogalmazott: nyomon követhető, hogy itt sem történt más, mint az ország több pontján, a Fidesz nagy valószínűséggel a saját berkein belül, előre eldöntött módon lemutyizta, hogy kiknek adja oda ezt a lehetőséget.
   
A képviselő követelte, hogy hozzák nyilvánosságra a teljes pályázati kört és az értékelést, továbbá közölte: ha 2014-ben a szocialisták kormányra kerülnek, felülvizsgálják a dohánytermékek kapcsán kiírt koncessziós pályázatot.
   
Boldvai László szerint a trafikpályázat "pontosan és világosan mutatja a Fidesz területfoglalásának alapvető logikai lépéseit", vagyis a politikai hatalom mellett a gazdaságit is a saját klientúrájuk kezébe próbálják juttatni.
   
Az ellenzéki képviselő közölte azt is, a trafiktörvény valódi célját először álságosan népegészségügyi szándékkal "álcázták", majd - az érdekeltség miatt - lehetővé tették a dohánytermékek mellett alkohol, üdítő, energiaital, újság árusítását és a szerencsejáték-fogadás lehetőségét is, azt pedig pofátlannak nevezte, hogy a nyertesek ismeretében 4 százalékról 10-re emelnék a nyereség nagyságát.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.