Vadai

P.-Laborc - DK: nem jól hallhatók a hangfelvételek

A beszélgetéseket a leiratokkal összehasonlítva sokszor értelmezhetetlen volt a hanganyag tartalma, míg máshol jól hallható részek voltak kipontozva az írott dokumentumban.

2013.04.29 12:38MTI

A Demokratikus Koalíció szerint a parlament nemzetbiztonsági bizottsága tagjainak a jövő héten meg kell hallgatniuk a P. Tamás és Laborc Sándor találkozóiról szóló hangfelvételek feljavított minőségű változatát, mivel azok jelenleg sokszor nem egyértelműen hallhatók.

Erről Vadai Ágnes, a párt független országgyűlési képviselője, a nemzetbiztonsági testület tagja beszélt azt követően, hogy a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat Törökvész úti épületében a bizottsági több tagjával belehallgatott a hangfelvételekbe.

Mint mondta, a beszélgetéseket a múlt héten nyilvánosságra hozott leiratokkal összehasonlítva sokszor értelmezhetetlen volt a hanganyag tartalma, míg máshol számára jól hallható részek voltak kipontozva az írott dokumentumban.

Vadai Ágnes szólt arról is, hogy nem anonimizált felvételt hallhattak, így a leiratokban kihúzott neveket is megismerhették. Megjegyezte, a hanganyag jelenleg nem titkosított, de bűnjelként van nyilvántartva, ezért nem árulhat el belőle részleteket. Az ellenzéki politikus annyit azért elmondott, hogy vállalkozók, rendőrök és politikusok nevei is hallhatók a felvételeken.

Arra a kérdésre, hogy Csampa Zsolt, a bizottság fideszes tagja szerint a hanganyag és a nyilvános leirat teljes egészében megegyezik, hangsúlyozta: a kormánypárti politikus a hanganyagok lejátszása közben elhagyta a termet. Vadai Ágnes szerint a tovább ottmaradt ellenzéki bizottsági tagok is csak részleteket hallgattak meg a felvételekből, azok rossz minősége miatt azonban jövő héten ismét belehallgatnak az anyagba.

Az Alkotmányvédelmi Hivatal az előző héten oldotta fel a P. Tamás, az 1990-es évek olajszőkítési ügyleteiről ismert Energol Rt. egykori igazgatója és Laborc Sándor korábbi titkosszolgálati vezető közötti két megbeszélésről készült hangfelvétel titkosságát. Az anonimizált leiratokat kedden feltették az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága honlapjára. A dokumentumok szerint 2008-ban két alkalommal találkozott egymással P. Tamás és Laborc Sándor, két másik ember társaságában. A megbeszéléseken készült hangfelvételek szerint Laborc a P.-től származó, közéleti szereplőkre terhelő információkat a nyilvánosság előtt akarta felhasználni. A hangfelvételek leirataiból kiderül, P. félt attól, hogy 2010-ben a baloldal elveszti a választásokat, és mindent megtett volna, amit kérnek tőle.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.