Szerinte manipulálták a dokumentumokat

Gyurcsány nem lát szégyellni-, takargatni valót a P.-Laborc-ügyben

Nem lát szégyellni-, takargatni valót P. Tamás és Laborc Sándor találkozói kapcsán Gyurcsány Ferenc, aki szerint a nyilvánosságra került dokumentumok manipuláltak.

2013.04.26 14:30MTI

A Demokratikus Koalíció (DK) elnöke pénteki szegedi sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, miniszterelnökként nem volt tudomása ilyesfajta operatív titkosszolgálati akciókról. 

Mint mondta, Laborc Sándor titkosszolgálati vezetőként azért találkozott P. Tamással, hogy információkhoz jusson a politikai világával korrupt kapcsolatokat ápoló rendőrökről, ügyészekről, bírókról. "Ez a titkosszolgálat dolga. Onnan kell információt szerezni, ahol van, a bűn világáról a legtöbb információ a bűn világának környékén van" - mondta a képviselő. 

Laborc Sándor szabályozott módon, dokumentált körülmények között találkozott P. Tamással, beszélgetésükről a titkosszolgálat eszközeivel készült felvétel, az elhangzottakat jegyzőkönyvezték, a dokumentumokat irattározták - hangsúlyozta Gyurcsány Ferenc. 

A politikus úgy véli, a találkozókról nyilvánosságra hozott leiratokat azonban manipulálták, a lényeg a nyomdafesték, a kitakarások mögött van. Szemléletes, hogy az időben hosszabb ideig tartó találkozóról készült leirat a rövidebb - hívta fel a figyelmet a pártelnök. A nyilvánosságra került anyagokból semmit nem tudunk meg a találkozóban kulcsszerepet játszó politikai, rendőrségi, ügyészségi, bírói összefonódásokról, ezek rendre ki vannak húzva - mondta a korábbi kormányfő. 

Hozzátéve: feltételezhető, hogy a vágatlan anyagban több gyanú is megfogalmazódik fideszes politikusokkal szemben. Gyurcsány Ferenc szerint a média közreműködésével elindult végtelenül tisztességtelen lejáratókampány beleillik a Fidesz botránypolitizálásába. Ha a kormány úgy gondolja, hogy Laborc Sándor bűnt követett el, akkor hivatalból indítson eljárást ellene, tegye meg feljelentést, ha viszont nincs ilyen, hagyják abba a mocskolódást – jelentette ki a honatya.
 
P. Tamás, az 1990-es évek olajszőkítési ügyleteiről ismert Energol Rt. egykori igazgatója és Laborc Sándor korábbi titkosszolgálati vezető közötti két megbeszélésről készült hangfelvétel titkosságát hétfőn oldotta fel az Alkotmányvédelmi Hivatal, az anonimizált leiratokat kedden feltették az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága honlapjára. 

A dokumentumok szerint 2008-ban két alkalommal találkozott egymással P. Tamás és Laborc Sándor, két másik ember társaságában. A megbeszéléseken készült hangfelvételek szerint Laborc a P.-tól származó, közéleti szereplőkre terhelő információkat a nyilvánosság előtt akarta felhasználni. A hangfelvételek leirataiból kiderül, P. félt attól, hogy 2010-ben a baloldal elveszti a választásokat, és mindent megtett volna, amit kérnek tőle.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.