99 éves volt

Elhunyt az ország legidősebb katolikus papja

Elhunyt a Ferences Sajtóközpont által az ország legidősebb katolikus papjaként számon tartott Boros Gyevi Imre.

2013.04.15 18:07MTI

A sajtóközpont hétfőn az MTI-vel azt közölte, hogy a ferences szerzetes életének 99., szerzetességének 77. évében, vasárnap hunyt el. 

Boros Gyevi Imre 1914-ben született Zentán. Amikor a teológiát Zágrábban elvégezte, szülőföldjét, Bácskát ismét Magyarországhoz csatolták. 

A ferencesek gyöngyösi teológiai főiskoláján tette le utolsó vizsgáját, és Egerben szentelték pappá 1941 novemberében. Az újmisés szerzetes a siklósi és a máriagyűdi ferences rendházban szolgált a rendek szétszóratásáig, emellett a máriagyűdi kegyhely gyóntatója volt. 1950 nyarán egy éjszaka ávósok hurcolták el a rendházból. 

Néhány hónapos kecskeméti fogsága után a pécsi püspökség alkalmazta. Baranyában, majd Tolnában szolgált 1957-ig. Utána Mohácson, majd baranyai falvakban működött 1988-ig, amikor nyugdíjba vonult és a pécsi irgalmasok templomában lett kisegítő lelkész.
 
A rendszerváltozás után négy évig Szécsényben plébánosként szolgált, majd Mátraverebélyen még egy évig volt házfőnök, utána pedig kisegítő lelkipásztorként, illetve gyóntató és miséző papként tevékenykedett. Pappá szentelésének 70. évfordulója alkalmából 2011-ben tartotta rubinmiséjét.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.