Tizennégy film

Médiatanács: 97 millió forint dokumentumfilmekre

Tizennégy dokumentumfilmet támogat összesen 97 millió forinttal a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa.

2013.04.11 12:48MTI

Az Ember Judit dokumentumfilmes pályázat jelenlegi fordulójában történelmi témák mellett napjaink társadalmi problémáit bemutató rövid alkotások készítését segíti a médiatanács.
   
A nyertesek között van a Kényszerszinglik című alkotás, amely Kopp Mária pszichiátriai kutatásaiból indul ki. Skrabski Fruzsina rendező bemutatja a mai fiatalok párkeresési szokásainak jó és rossz oldalát, valamint megoldást keres a problémákra.
   
Surányi Z. András filmje, a Panoráma egy nagymamáról szól, aki a nehéz életfeltételek mellett a gyámüggyel kénytelen küzdeni; rendszeresen bizonyítania kell, hogy elfogadható körülményeket képes biztosítani magához vett unokájának.
   
Az Ember Judit-pályázat jelenlegi fordulójában a kiírók figyelemmel voltak az első világháború kitörésének közelgő 100. évfordulójára - szerepel a szóvivői iroda közleményében. Így több világháborús témájú filmterv is támogatás kapott, melyek a centenáriumra készülhetnek el.
   
Ezek közé tartozik Domonkos László Elfelejtett parancsnok című filmterve. A készülő rövidfilm a Székely Hadosztálynak kíván emléket állítani, amely 1919 elején négy hónapon át volt képes a túlerővel szemben tartani a csaknem 200 kilométer hosszú erdélyi frontszakaszt.
   
Papp Ferenc rendező egy kutatócsoportot követve ered nyomába az Alpokban a monarchia oldalán harcoló szegedi hadtest hátrahagyott emlékeinek.
   
Nagy Kata Focialista forradalom című alkotása elsőként dolgozza fel filmes változatban az 1956-os forradalom előzményének tartott 1954-es berni futball-világbajnokság eseményeit a magyarok szemszögéből. A meccs közvetítését sokan a Népstadionban követték élőben, a mérkőzés után pedig három napra birtokba vették a pesti utcákat.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.