Romanap

Nemzetközi roma szervezetek tartottak megemlékezést Budapesten

A roma holokauszt áldozataira emlékeztek budapesti székhelyű roma szervezetek hétfőn, a nemzetközi romanapon. A fővárosi megemlékezésen Daróczi Ágnes, a Phralipe Független Cigány Szervezet alelnöke a romák helyzetéről beszélt.

2013.04.08 15:00MTI

A megemlékezés mintegy 120-130 résztvevője a Közép-európai Egyetem főbejáratától indult roma zászlókkal a Kossuth téren át a Duna-partra, Pauer Gyula szobrászművésznek a nyilasterror idején a folyóba lőtt embereknek emléket állító szoborkompozíciójához.
   
A menet résztvevői Opre roma! (Fel, romák!) kiáltások mellett a többi között angolul azt skandálták: romák vagyunk, itt vagyunk, nem félünk!
   
A Duna-parton Daróczi Ágnes, a Phralipe Független Cigány Szervezet alelnöke angolul elmondott ünnepi beszédében felidézte a világban a romák nagy tömegeire jellemző rossz társadalmi és gazdasági helyzetet, az őket érő előítéleteket és diszkriminációkat.
   
Arról beszélt, hogy Magyarországon évszázadok óta élnek romák, egyenjogúság, valamint megfelelő oktatási lehetőségek is megilletik őket, hogy fel tudjanak emelkedni. Kettős az identitásuk, hiszen a magyar társadalomhoz éppúgy tartoznak, mint a roma nemzethez.
   
A beszéd után a megemlékezők egy-egy szál virágot dobtak a Dunába, jelképesen így egyesítve a világ romáit, ahogyan a folyók egybeérnek a tengerekben, óceánokban.
   
A romák első világkongresszusát 1971-ben Londonban tartották, ezen a küldöttek elfogadták a cigány nép szimbólumait, zászlaját, mottóját, himnuszát, és április 8-át nemzetközi romanapnak nyilvánították.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.