Az alkotmány nem játék!

János-Wan Kenobi, az utolsó remény?

"Kérjük meg Áder Jánost, ne írja alá a törvényt!"

2013.03.11 18:24ma.hu

Mint ismeretes, elfogadta a tavalyi év eleje óta hatályos alaptörvény negyedik, eddigi legátfogóbb, 22 cikkből álló módosítását az Országgyűlés hétfőn.

A 265 igen szavazattal, 11 ellenében, 33 tartózkodás mellett jóváhagyott módosítás (nézze meg, kik szavazták meg) az alaptörvény részévé teszi az Alkotmánybíróság által megsemmisített átmeneti rendelkezésék nagy részét, valamint több, korábban alkotmányellenesnek ítélt szabályt is.

Rövidített formában bekerült az alkotmány szövegébe a kommunizmus elítéléséről szóló nyilatkozat, amely azonban már nem említi az MSZP utódpárti felelősségét.

Az MSZP és a Demokratikus Koalíció politikusai távol maradtak a szavazástól, a Párbeszéd Magyarországért független képviselői transzparensekkel tiltakoztak a voksolás közben, az LMP politikusai pedig vaníliás karikát vittek kormánypártiaknak, köztük Orbán Viktor miniszterelnöknek. A Jobbik-frakció többsége tartózkodott, hárman közülük az LMP-sekhez hasonlóan nemmel voksoltak.

Három, korábban jobbikos, jelenleg független képviselő viszont a kormánypártiakkal együtt megszavazta az alkotmánymódosítást.

Mindeközben...

"A kormánytöbbség megszavazta az alaptörvény negyedik módosítását. De mi nem dőlhetünk hátra, nem szomorkodhatunk, az utolsó lehetőségig, és tovább is kell küzdenünk, az ellen, hogy Magyarország legyen az Európai Unió első nem-demokráciája!
Első lépésként kérjük meg Áder Jánost, ne írja alá a törvényt!
Este 8-kor találkozzunk a Várban a Dísz téren!
Mindannyiunkra szükség van!"
- írta Facebook oldalán Az alkotmány nem játék!

Kép: Az alkotmány nem játék Facebook-oldala


Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.