Emelkedett a születések száma

Selmeczi: a Fidesz sokat tett a gyermekvállalásért

A Fidesz sokat tett a gyermekvállalásért, a gyermeket nevelő családokért, ennek köszönhetően nőtt 3,3 százalékkal az idei évben a gyermekszületések száma.

2012.12.22 12:13MTI

A politikus az Országház előtti karácsonyfa alatt felállított betlehem előtt reményét fejezte ki, hogy a születések számának emelkedő tendenciája nem áll meg. Selmeczi Gabriella elmondta: a Fidesz támogatja a gyermeknevelést, és ennek érdekében állította vissza az előző kormány által lerövidített gyes időtartamát három évre, ezért kaphatnak jelentős adókedvezményt a gyermeket nevelő családok. 

Megjegyezte, hogy az egy vagy két gyermeket nevelők kétharmada vette igénybe a gyermekek után járó adókedvezményt, míg a három vagy több gyermeket nevelő családok szinte 100 százalékban kihasználták ezt a lehetőséget, vagyis nem fizettek személyi jövedelemadót. Akik egy-két gyermeket neveltek azoknál havonta 10, a három vagy több gyermeket nevelők esetében gyermekenként havi 33 ezer forinttal több maradt a zsebekben - tette hozzá. 

A Fidesz szóvivője reményét fejezte ki, hogy az emelkedő tendencia nem áll meg, és Magyarországon, szemben más európai országokkal, növekedni fog a gyermekszületések száma. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatai alapján 2012 első tíz hónapjában 75 ezer 655 gyermek született, ami 3,3 százalékkal több, mint egy évvel korábban.
 
A halálozások száma 107 ezer 419 volt, ami 0,4 százalékos emelkedést jelent a 2011 január-októberi időszakhoz képest. Selmeczi Gabriella biztatónak nevezte azt is, hogy a házasságkötések számának csökkenése megállt, és az idei év első tíz hónapjában kismértékű emelkedést mutatott, a vizsgált időszakban 32 ezer 332 házasságot kötöttek, ami 89-cel több az egy évvel korábbinál. 

A Fidesz szóvivője a közelgő karácsonyi ünnep alkalmából arra kérte az embereket, figyeljenek egymásra, és azokra is, akik egyedül, magányosan élnek, míg a politikusoktól azt kérte, tegyék félre nézeteltéréseiket, és "ezekben a napokban csak szeretet és odafigyelés legyen, felejtsük el a napi politikát és küzdelmeket".

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.