Súlyos következmények?

MSZP: milyen megszorításokat tervez Orbán Viktor?

Az MSZP követeli, hogy Orbán Viktor, a Fidesz elnöke végre álljon ki nyíltan, és mondja meg őszintén, milyen megszorításokat, beruházás- és munkahelyellenes lépéseket tervez a pártja - mondta Nyakó István, az MSZP szóvivője kedden Budapesten sajtótájékoztatón. A Fidesz szerint a szocialisták azért próbálnak ostobaságokat sulykolni, mert szét akarják verni azt az erős szövetséget, amely a márciusi népszavazás nyomán jött létre a nyugdíjasok és a Fidesz között.

2008.05.27 14:35MTI

Nagyon súlyos következményei volnának, ha a tervezett intézkedések megvalósulnak. Egyre több részlet lát napvilágot a titkos tervből, és egyre több embernek okozna komoly gondot, ha Orbán Viktor meg is valósítaná ezeket - közölte a kormánypárti politikus utalva arra, hogy a Fidesz elnöke egy zártkörű tanácskozáson a nyugdíjak befagyasztásáról és a nagyberuházások leállításáról beszélt. Az MSZP szóvivője szerint az ellenzéki pártelnök 1998 és 2002 között már felrúgta azt a társadalmi konszenzust, miszerint a nyugdíjakat meg fogják védeni. 

Most azokkal fizettetné meg hatalomra jutásának árát, akik még nem vagy már nem képesek dolgozni: a szociálisan rászorulókkal, a munkanélküliekkel és a nyugdíjasokkal - fűzte hozzá. Elmondta: a Fidesz-kormány idején a törvényben garantáltnál kisebb mértékben emelték az idősek járandóságát, ezzel 19 ezer forintot vettek ki a nyugdíjasok zsebéből. Nyakó István szerint a Fidesz elnöke által tervezett nyugdíj befagyasztással évente 15 ezer forintot vennének el az idősektől.
 
"Az embereknek joguk van megtudni, mit tartalmaz a Fidesz feketelistája. Mit találtak ki a Fidesz titkos programgyárában? Mekkora kárt okoz ez az országnak? Mekkora fájdalmat az állampolgároknak?" - fogalmazott. A szóvivő közölte, az MSZP vezette kormányok az elmúlt években többször is megerősítették, "nem hajlandóak a gazdasági versenyképesség oltárán feláldozni a társadalmi igazságosságot". Hozzátette: a baloldal egyértelművé tette, hogy a nyugdíjasoknak kiemelt védelmet kell élvezniük más társadalmi csoportokkal szemben akkor is, amikor áldozatvállalásra van szükség a gazdaság stabilitásának megőrzése miatt. 

Kitért arra, hogy az elmúlt években növelték a nyugdíjak értékállóságát, átlagos összegük a 2001-es havi 38 ezer forintról 80 ezer forintra emelkedtek idén, vásárlóértékük 40 százalékkal magasabb, mint 2001-ben. Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője újságíróknak azt mondta: a szocialisták azért próbálnak ostobaságokat sulykolni, mert szét akarják verni azt az erős szövetséget, amely a március eleji népszavazás nyomán jött létre a nyugdíjasok és a Fidesz között. 

A Fidesz azért küzdött a népszavazáson, hogy töröljék el azokat a kormányzati sarcokat, a vizitdíjat és a kórházi napidíjat, amelyeket elsősorban az idősek tudtak nehezen fizetni - fűzte hozzá.

A szóvivő szerint a Gyurcsány-kormány háromhavi nyugdíjat vett el az idősektől. A nyugdíjasinfláció 10-12 százalékos volt az elmúlt évben - fűzte hozzá, kitérve arra is, a nyugdíjszabályok megváltoztatásával az idén nyugdíjba vonulók juttatása nyolc százalékkal csökkent. Szijjártó Péter hangsúlyozta, a Fidesz a jövőben is meg fogja védeni a nyugdíjasokat, a párt Erős Magyarország programjában is az szerepel, hogy meg fogják őrizni a nyugdíjak vásárlóértékét. 

Sajtóhírek szerint Orbán Viktor, a Fidesz elnöke április végén a filmművészeti egyetemen, Kéri László politológus kurzusán a nagyberuházások átmeneti leállításáról beszélt, és azt is mondta: ha kormányra kerülnek, az első két évben megszorításokat terveznek, például befagyasztanák a nyugdíjakat, de utána tízéves programot hajtanának végre, a középrétegekre, az aktívakra támaszkodva. 

Orbán Viktor a Blikknek adott, a lap szombati számában megjelent interjújában az állami beruházásokról szólva közölte: azok nagy része nem más, mint "állami umbulda". Úgy fogalmazott: "A következő kormánynak nincs választása, hogy akar-e tenni ez ellen valamit, vagy sem, hanem kötelessége kivizsgálni: hogyan eshet meg az, hogy egy 300 milliárdos beruházásnak a vége 5-700 milliárd forint". 

A beruházásokat meg kell csinálni, metróból is több vonal kellene - tette hozzá. Mint mondta, "azt kell megvizsgálni, hogy ilyen áron szabad-e folytatni az építkezéseket".

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.