A rendőri kezelést vizsgálják

Kivizsgálják a Budapest Pride és az LMP-demonstrálók ügyét

Az ombudsman soron kívül, sürgősséggel vizsgálja a múlt szombati Budapest Pride, illetve a Lehet Más a Politika (LMP) több politikusa és aktivistája e hét szerdai demonstrációjának rendőri kezelését.

2012.07.13 12:09MTI

Az Alapvető Jogok Biztosának Hivatalának közleménye szerint az ombudsman mindkét ügyben több száz oldal iratot, több órányi videofelvételt szerzett be, valamint munkatársai számos embert meghallgattak.
 
"A rendelkezésre álló adatok alapján a vizsgálatok jelen szakaszában is megállapítható, hogy a rendőrség tömegkezelése során a tüntetőkkel és más érintettekkel folytatott kommunikációja nemcsak jelentősen javult, hanem ez a kommunikáció a rendőri tevékenység meghatározó eszközévé vált; emellett a rendőri intézkedések dokumentációja is sokkal alaposabb. 

A hivatal álláspontja szerint összességében elmondható, hogy a rendőrség gyülekezésekkel kifejtett tömegkezelési gyakorlata az elmúlt években jelentősen, előnyére változott" - írták. A közleményben utaltak arra, hogy Szabó Máté ombudsman a munkatársaival 2008 óta figyeli a budapesti tömegrendezvényeken a rendőrség tömegkezelési gyakorlatát, a gyülekezési jog érvényesülését.
 
Ennek megfelelően a hivatal megfigyelői a helyszínen kísérték figyelemmel a július 7-i budapesti LMBTQ (leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű, queer) közösség Budapest Pride elnevezésű menetét és az azt kísérő ellendemonstrációkat is.
 
Az alapjogi biztos ugyancsak hivatalból rendelte el az LMP szerdai tiltakozásával kapcsolatos rendőrségi intézkedések vizsgálatát, amely a tömegkezelés mellett az előállítások jogalapjának, módjának, időtartamának, valamint a védelemhez való jog érvényesülésének áttekintésére irányul. Az ombudsman két vizsgálatának befejezése a közeljövőben várható. 

A múlt szombati Budapest Pride felvonulás a Városligetből indult és a Kossuth tér közelében fejeződött be; a szervezők szerint minden eddiginél többen vettek részt a békésen lezajlott eseményen. 

A Kossuth téren a felvonulás ellenzői és a rendőrség között dulakodás alakult ki, tíz embert előállítottak. Szerda délelőtt az LMP több országgyűlési képviselője és körülbelül két tucat aktivistája ment a Közgép Zrt. budapesti, XXIII. kerületi központjához az ellen tiltakozva, hogy "ma Magyarországot oligarchák irányítják és nem a választott kormány". 

A bejárati sorompónál ülő, magukat egymáshoz láncoló demonstrálókat kora délután rendőrök vitték el, velük szemben jogszerű intézkedéssel szembeni engedetlenség szabálysértésének gyanúja miatt indult eljárás. A XX-XXIII. kerületi rendőrkapitányság fejenként száz-százezer forintra bírságolta a politikusokat és aktivistákat.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.