Elbizonytalanodó Gyurcsány-követők

MSZP kontra DK - egymást gyengítik baloldalon?

2006 után egy halvány reménysugár csillant fel a szegfűsök számára a közvélemény-kutatások legfrissebb adataira pillantva. Hat hosszú esztendő után némi erősödést mutatnak a számok. A probléma azonban továbbra is fennáll: jelenleg két politikai tömörülés található ezen az oldalon.

2012.06.15 08:21ferrer- ma.hu

Míg a rendszerváltás utáni legnagyobb problémát a jobboldal számára a széttöredezettség jelentette, mára megváltozott a helyzet, jelenleg éppen a balliberális tábor zuhant sokfelé: SZDSZ, LMP, Szociális Unió, Munkáspárt, MSZP, DK – csak hogy az ismertebbeket soroljuk. Természetesen a csapatból az utolsó két formáció okozza a legnagyobb fejtörést a balosoknak, hiszen kormányt váltani csak egységben lehet.

De vajon képes lesz Gyurcsány és alma matere együtt működni? Verbális szinten mindenki biztos ebben, azonban a törésvonalak is erősen látszódnak. Első körben a pártvagyon szétosztása okozott problémát, most pedig a taglétszám körül vannak bajok. Sok Gyurcsány-fun ugyanis lelkesedésből kitört a szegfűsök kebeléről, ám a DK mégsem váltotta meg a világot, ráadásul az MSZP erősödni kezdett. Jó magyar szokás szerint tehát elindult a visszaszivárgás. A DK ugyan tagadja, hogy mindez nagy számban történne, de a jelek szerint masszív hullám indult visszafelé. Ez pedig tovább mérgesítheti az egyébként sem békés helyzetet. Nehéz elképzelni azt az együttműködést, ahol a pártok között ingázó tagok szeretnének majd pozícióba kerülni.
Az is töréspont lehet, hogy míg Gyurcsány a demokratikus összefogásról szónokolva párton kívüli, a demokratikus ellenzék által maximálisan támogatott jelöltet óhajt, addig az erősödő szocialisták már csak presztízsből sem engedhetik meg maguknak, hogy miniszterelnök-jelölt nélkül vágjanak neki a 2014-es országgyűlési választásoknak.

Egy biztos, a DK inkább ”one man show”, nem pedig klasszikus párt. Gyurcsány nem kifejezetten csapatjátékos, inkább iránymutató és tematizáló egyéniség. Ha neki jól megy, akkor a pártra azonban a jelenség fordítva is igaz. Amennyiben 2013-ra az MSZP legalább potenciális váltópártként tud megjelenni a baloldaliak előtt, akkor feltehetően egyedül fog nekivágni a küzdelemnek. Azonban az az 5-6 százalék nagyon hiányozhat a végelszámolásnál, amit Gyurcsány kihasított a ballib táborból…

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.