Vadai: nevetséges vádak

Ami kiderült a nemzetbiztonságin, azt is 2089-ig titkosították

A parlament nemzetbiztonsági bizottságának elnöke szerint életszerűtlen, nevetséges vádak hangzottak el a testület hétfői zárt ülésén, ahol a nemzetbiztonsági szakszolgálatok volt vezetői és az egykori titokminiszter őrizetbe vételével kapcsolatos kérdéseket tárgyalták a képviselők. Az elhangzottakat 2089-ig titkosították.

2011.07.04 13:16MTI

A testület zárt tanácskozását követően Vadai Ágnes, a bizottság MSZP-s elnöke nevetségesnek nevezte az ülésen elhangzott vádakat, míg Gulyás Gergely fideszes alelnök szerint megalapozott gyanú merült fel a Gyurcsány-kormány időszakáig visszanyúló ügyben. A húszperces ülésen elhangzottak 2089-ig titkosak.

A bizottság elnöke által vasárnap összehívott zárt ülésen a kormánypárti, illetve ellenzéki tisztségviselők és tagok mellett megjelent Bolcsik Zoltán, a Nemzeti Védelmi Szolgálat főigazgatója, Bánhegyi Gábor megbízott katonai főügyész, valamint Hegedűs Antal budapesti katonai ügyész, a külföldön tartózkodó Pintér Sándor belügyminisztert pedig Tasnádi László kabinetfőnök helyettesítette.

A mintegy húsz percig tartó ülésről, illetve a szóban forgó ügy részleteiről Vadai Ágnes és Gulyás Gergely sem árult el részleteket arra hivatkozva, hogy az elmondottakat 2089-ig titkosították.

Vadai Ágnes újságíróknak nyilatkozva ugyanakkor életszerűtlennek és nevetségesnek nevezte az ülésen elhangzott vádakat. A bizottság elnöke hangsúlyozta továbbá, hogy egyetlen valódi kérdésére sem kapott választ, ezért szerinte a közeljövőben biztosan ismételten szükség lesz a testület összehívására.

Gulyás Gergely szerint a testület "idő előtti összehívása" azt a célt szolgálta, hogy egy büntetőügyet politikai ügyként tüntessenek fel. Kiemelte: néhány hónapja azért bírálták őket a szocialisták, mert egy egészen más témában felállított albizottság évek óta lezárt ügyekben kérdezte az ügyészséget.

"Most egy olyan ügyről van szó, ahol a megalapozott gyanút három napja közölték az érintettekkel, (...) az ilyen jellegű bizottsági ülések, ha érdemi tájékoztatás hangzana el (...), a nyomozás érdekeit és eredményességét veszélyeztetnék" - fűzte hozzá.

Gulyás Gergely szerint a nemzetbiztonsági szolgálat az ügy jogerős lezárását követően vonhatja le a szükséges következtetéseket, amiben a bizottság is partnere lehet, addig pedig szerinte csak az ügyészség kezdeményezésére lehet szükséges a testület ismételt összehívása. Mint mondta, az eljárás politikai színezetűvé tételében a bizottság kormánypárti tagjai a jövőben nem vesznek részt.


A bizottság fideszes alelnöke szerint az ügyészség nem adott részletes tájékoztatást a Gyurcsány-kormány időszakáig visszanyúló ügyről, hiszen azzal a nyomozás érdekeit veszélyeztetné. Mint mondta, az ügy alapjáról kapott tájékoztatás értelmében "megalapozottnak tűnt a gyanú, illetve indokoltnak tűnt a büntetőeljárás megindítása".

A Budapesti Katonai Ügyészség kedd este gyanúsítottként hallgatta ki Galambos Lajost. A polgári elhárítás kémkedéssel gyanúsított volt vezetőjét pénteken házi őrizetbe helyezte a Fővárosi Bíróság Katonai Tanácsa. Aznap Szilvásy Györgynél tartottak házkutatást, majd a volt titokminisztert is kihallgatták és őrizetbe vették. Szombaton gyanúsítottként hallgatták ki, majd szintén őrizetbe vették Laborc Sándort, a Nemzetbiztonsági Hivatal korábbi főigazgatóját.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.