Az utcán szúrt meg egy embert

Hét évet kapott a nyíregyházi késelő

Hét év fegyházbüntetést szabott ki a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróság pénteken nem jogerősen egy 37 éves férfira, aki tavaly az utcán késsel megszúrt egy embert Nyíregyházán.

2011.06.24 14:42MTI

Zagyva Zoltánt életveszélyt okozó testi sértés bűntettében találta bűnösnek a megyei bíróság, s - mint többszörösen visszaesőt - fegyházban letöltendő szabadságvesztésre ítélte. A vádlottat mellékbüntetésként hat évre a közügyek gyakorlásától is eltiltották.
   
A tényállás szerint a vádlott évek óta rendszeres drogfogyasztó, s a 2010 októberében elkövetett bűncselekmény előtt is alkoholt, nyugtatót, illetve kábítószert vett be.

Aznap este az egyik nyíregyházi kocsmába tartva találkozott az általa nem ismert sértettel, aki egy parkolóban "végezte a dolgát". Ezt a vádlott szóvá tette és ki akarta hívni a rendőrséget.

A férfit azonban ez nem érdekelte, elindult hazafelé, majd visszafordult és néhány lépést tett a vádlott felé, aki erre elővette a rugós kését és áldozatát combon szúrta.
   
A sértett életveszélyes sérüléseket szenvedett, életét a gyors orvosi segítség mentette meg.
   
Az eljárás során Zagyva Zoltán azt mondta, hogy a sértett támadta meg őt és feléje rúgott. Ezt a védekezést azonban a bíróság nem fogadta el, mivel a nyomozás során tett vallomásában a vádlott még úgy nyilatkozott, hogy a sértettnek a felé való lépését érzékelte támadó magatartásként.
   
Az ítéletet az ügyész tudomásul vette, a vádlott és védője a büntetés enyhítése érdekében fellebbezett.
   
A büntetőper a Debreceni Ítélőtáblán folytatódik.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.