Mohabá után Jitti is szóhoz jut

Forgalomfigyelő intelligens rendszer mobiltelefonra

Elkerülhetők a dugók és javulhat a közlekedési morál Magyarországon.

2010.05.12 19:27autolabor.hu

Jitti néven új interaktív, közösségi forgalomfigyelő rendszer jelent meg okostelefonokra, amelynek használatával eldönthetjük, melyik útvonalat válasszuk (vagy kerüljük el), így csökkenhet az autóban töltött idő és javulhat a közlekedési morál is.

A Magyarországot lefedő, pillanatnyi sebességtérképet közvetítő rendszer működése elsősorban – a hazánkban százezres nagyságrendben ilyen telefonnal rendelkezők – interneten szerveződő közösségére, a Jitti Klub tagjaira épül, akik az adatcsere révén segítik egymást.

A magyar fejlesztőkből álló csapat eddig iPhone-ra és Windows Mobile-ra készítette el az ingyenes alapprogramot, és terveik szerint hamarosan Android, Symbian és Blackberry rendszerű készülékekre is lesz Jitti.

A programot úgy alakította ki a fejlesztői csapat, hogy a felhasználók teljes anonimitást élvezzenek: nem rögzítik az indulás és érkezés helyét sem, és regisztráláskor is csupán egy e-mail címet kell megadni.

A Jitti alapszolgáltatás (ami a forgalmi információ gyűjtését és megtekintését tartalmazza) a közösséghez csatlakozók számára ingyenes.

Ezek a közeljövőben várhatóan kiegészülnek más, részben fizetős szolgáltatásokkal is.

A felhasználó az egyszerű és átlátható, jelenleg 2x4 kilométert (a közeljövőben pedig 5x10 kilométert) átfogó térképen látja a legfrissebb közlekedési állapotot, ahol különféle színek jelölik a torlódásokat vagy a „szabad” utakat.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.