Innovációs projektek megvalósítása a háttérben

A Michelin lett a Volvo gumiabroncs beszállítója

A Michelin és a Volvo csoport által aláírt szerződés kibővíti korábbi megállapodásukat, melynek köszönhetően 2003 óta a Michelin lett a svéd gépjárműgyártó vállalat legfontosabb gumiabroncs beszállítója.

2010.01.27 11:12ma.hu

A két vállalat arról is határozott, hogy innovációs projektek megvalósításában is együtt kíván dolgozni.

A 2010. január 25-én aláírt megállapodás szerint a Michelin szállítja az elsőszerelt teherabroncsokat a VOLVO Észak-Amerikában, Dél-Amerikában, Európában és most először Törökországban összeszerelt Volvo Trucks, Volvo Buses, Renault Trucks és Mack Trucks márkanév alatt piacra kerülő járműveihez.

Az új megállapodás aláírásával a két vállalat kifejezte azon szándékát, hogy folytatja és szorosabbra fűzi együttműködését a kutatás és fejlesztés területén. Az együttműködés célja, olyan újítások piaci bevezetése, melyek a Volvo Csoport járműveinek következő generációit szolgálják majd. Ezek a járművek, részben a Michelin alacsony üzemanyag-fogyasztású abroncsainak köszönhetően energia-takarékosabbak lesznek, és jobban kímélik majd a környezetet.

A Michelin jelenleg is szállít különböző MICHELIN ENERGY™ abroncsokat a Volvo Csoport által világszerte értékesített kamionokhoz. Ezek az abroncsok lehetővé teszik, hogy a szállítmányozó cégek 100 km-en legalább 2 literrel csökkentsék az üzemanyag-fogyasztást, valamint kimagasló biztonságot és hosszú futóélettartamot is biztosítanak. Ezen túlmenően a MICHELIN ENERGY™ abroncsok további megtakarítást is kínálnak, hiszen újravághatók, újrafutózhatók és aztán másodszor is újravághatók.

A Michelin és a Volvo Csoport közös jövőképe a társadalmi és környezeti felelősséget vállaló mobilitás,” mondta Pete Selleck, a Michelin teherabroncs üzletágának elnöke és a Csoport Vezetőtanácsának tagja. „Ezzel a megállapodással a Michelin olyan innovációkat biztosít majd a Volvo számára, melyek javítják a közúti fuvarozó vállalatok teljesítményét, ugyanakkor a környezetet is kímélik.”

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.