Közlekedés

BKK: ismét hajók segítik a Lánchíd felújítását

Az átkelő felújítása ütemezetten, az eredeti tervek szerint halad.

2023.03.03 08:39MTI

Ismét bárka dolgozik a Lánchíd lábánál, arról emelik vissza a helyükre a műemléki elemeket, vasöntvény konzolokat és mellvédeket - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénteken az MTI-vel.

A közlemény szerint az átkelő felújítása ütemezetten, az eredeti tervek szerint halad. A teljes átadásáig a híd továbbra is munkaterület, gyalog csak a felújítás utolsó szakaszának lezárulta után, előreláthatólag idén ősszel lehet átkelni rajta.

Március 20-tól a jelenleginél is több busz közlekedhet a hídon, hogy még könnyebb legyen az átjárás Buda és Pest között - jelezték.

A tájékoztatás szerint két hajó - egy bárka és egy tolóhajó - segítségével kerülnek a helyükre a daruval mozgatható, óriási műemléki öntöttvas elemek. A pesti konzolokat, vagyis tartóelemeket már tavaly visszaépítették a pilonra, most pedig elsőként a budai pilon öntöttvas konzoljait emelték a helyükre a bárkára szerelt autódaru segítségével.

Ezután a Lánchíd díszes mellvédei következnek, azok - a konzolokhoz hasonlóan - a csepeli festőüzemben kapták meg a korrózióvédelmi rétegeket. "A projekt során 8 íves mellvédöntvényt a Lánchíd 1914-1915-ös megjelenéséhez illeszkedően - archív fotók alapján rekonstruálva - újonnan gyártottak". A megújult hídkorlátok felszerelése már elkezdődött - ismertették.

Közölték azt is, hogy a kivitelező A-Híd Zrt. szakemberei ütemezetten haladnak a pályaszint alatti kőfelületek restaurálásával is. Miután végeztek a kövek pótlásával és javításával, a pilonok jégtörői körül már hozzáláttak az állványzat bontásához. Megújult a budai pilon alsó, parti oldalán lévő vízmérce is: újra felvésték azokat a rovátkákat, amelyeket az elmúlt évtizedekben teljesen elkoptatott a víz - tudatta a BKK.

A szakemberek folyamatosan dolgoznak a hídfőhelyiségekben, a pesti és a budai hídfő lánckamráiban, illetve lánccsatornáiban. Miután a láncok és a lehorgonyzó tömbök már megújultak, a közlekedők előtt rejtett terekben most többek között a szigetelés készül. Ez idő alatt elkezdődött a hídfőknél áthaladó gyalogos, illetve gyalogos-kerékpáros aluljárók homlokfelületi köveinek beépítése is.

A projekt végéig mindemellett tovább dolgoznak a változtatható színképű díszvilágítás felszerelésén, elkészítik a járdák burkolatát, valamint gyalogos-átkelőhelyet létesítenek a pesti hídfő északi és déli járdája között - tudatták.

A Lánchíd felújítása miatt a BKK buszaival a Clark Ádám tér és a Széchenyi István tér között - mindkét irányban - díjmentes az utazás.

A tervek szerint 2023 őszéig tartó kivitelezéssel kapcsolatos hírek, információk és aktualitások a www.lanchid.hu oldalon folyamatosan nyomon követhetők - írták a közleményben.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.