Közlekedés

Jégtáblák között lavíroz a tiszacsegei komp

Idén jégzajlás miatt csak egyetlen napra, ezen a héten kedden kellett leállniuk.

2022.01.27 15:08MTI

Jégtáblák között lavíroz ezekben a napokban a tiszacsegei komp: egy-egy úszó tábla miatt vagy lassítani, vagy gyorsítani kell, de folyamatos az átkelés Tiszacsege és Ároktő között - mondta el a vízi jármű üzemeltetője csütörtökön az MTI-nek.

Lévai Zoltán hozzátette: idén jégzajlás miatt csak egyetlen napra, ezen a héten kedden kellett leállniuk.

Tiszacsegénél már eltűnt a jég, a folyó felső szakaszáról azonban még érkezik egy-egy jégtábla, de ez nem zavarja a folyamatos, a forgalomhoz igazodó közlekedést - magyarázta a szakember.

A tiszacsegei komp 2017-ben került az országos figyelem középpontjába, amikor február 13-án egy tíz kilométer hosszúságban feltorlódott jégdugó a meder aljáról felszakította a vontatókötelet, és berántotta a kompot a jégtáblák közé.

A kompkezelőt a folyó közepén rekedt járműből honvédségi helikopterrel mentették ki. Néhány nap múlva Tiszacsegétől negyven kilométerre, a sarudi medernél sikerült befogni a kompot, és bár összetört, a hajótest nem roppant meg, így a Tiszán visszavontatták az állomáshelyére - idézte fel a történteket Lévai Zoltán.

Hozzátette, teljes felújítás után azóta - még ha néha jégtáblák között lavírozva is -, folyamatosan közlekedik a csegei komp.

A címlapfotó illusztráció.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.