Közlekedés

BKK: új táblák figyelmeztetnek a szabályos parkolásra Budapest belvárosában

A fővárosban évente több mint kétezer olyan esetet regisztrálnak, amikor szabálytalanul parkoló autó akadályozza a BKK járatainak haladását.

2021.10.13 11:47MTI

A szabályos parkolásra figyelmeztető táblákat helyeztek ki a VII. kerületi Nefelejcs, Dohány és Wesselényi utcában - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) szerdán az MTI-vel.

A közlemény szerint a fővárosban évente több mint kétezer olyan esetet regisztrálnak, amikor szabálytalanul parkoló autó akadályozza a BKK járatainak haladását.

"Ezek a forgalmi helyzetek nemcsak a közlekedésszervező társaságnak okoznak plusz munkát, hanem az utasokat is akadályozzák abban, hogy a megfelelő időpontban elérjék úti céljukat" - hívták fel a figyelmet. Hozzátették, hogy az esetek mintegy fele a belvárosi trolibuszvonalakat érinti, ahol a szűk utcák és "az áramellátáshoz való kötöttség miatt" sokkal nehezebb kikerülni a rossz helyen parkoló autókat.

A BKK szerint ezért kerültek az új táblák az említett helyszínekre: az idén a Nefelejcs utcában mintegy 48 órát állt a forgalom, míg a Dohány utcában több mint 36 óra, a Wesselényi utcában pedig csaknem 12 óra volt a "zavarok" összideje.

A társaság arra kéri az autóval közlekedőket, hogy csak a kijelölt parkolóhelyeket és azokat is csak szabályosan használják, ezzel segítve a közösségi közlekedés járműveinek haladását.

Ha a szabálytalanul parkoló autók akadályozzák a járműveket, az illetékes hatóságok elszállíthatják azokat, a gépkocsi tulajdonosa pedig 10 ezertől 30 ezer forintig terjedő pénzbírságra számíthat - figyelmeztettek a közleményben.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.