Közlekedés

ITM: több mint félmillió közlekedési vizsga zajlott le az év első nyolc hónapjában

A vizsgáztatást idén tavasszal rövidebb időre kellett csak felfüggeszteni a járványhelyzet miatt.

2021.09.24 21:30MTI

A Közlekedési Alkalmassági és Vizsgaközpont (KAV) Nonprofit Kft. munkatársai januártól augusztusig csaknem 560 ezer közlekedési vizsga, vizsgálat és utánképzés lebonyolításában vettek részt. A vizsgáztatást idén tavasszal rövidebb időre kellett csak felfüggeszteni a járványhelyzet miatt, ennek is köszönhető, hogy az első nyolc havi adat 13 százalékkal múlja felül 2020 azonos időszakának mutatóját - közölte pénteken az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).

A KAV 2021-ben a veszélyhelyzeti rendelkezésekhez igazodva március 8-án függesztette fel, majd április 19-én indította újra a járművezetők és közlekedési szakemberek vizsgáit, alkalmassági vizsgálatait és utánképzéseit. A leállás ideje alatt felhalmozódott ügyhátralék gyors ledolgozása érdekében a társaság új vizsgahelyszíneket nyitott, hivatali időn túli vagy hétvégi időpontokat is biztosított ügyfelei számára. A vizsgáztatásban így már májusban sikerült visszazökkenni a rendes kerékvágásba. Várakozni sem kellett többet a járvány előtt megszokotthoz képest: a vizsgázók a leginkább terhelt időszakokban is jellemzően két hétre kaptak időpontot - derül ki az ITM közleményéből.

A közúti járművezetők január és augusztus között összesen több mint 331 ezer elméleti és gyakorlati vizsgaeseményen vettek részt. A legtöbb jelentkezőt felvonultató B kategóriában 116-117 ezren kíséreltek meg elméleti és forgalmi vizsgát letenni. A szaktanfolyami vizsgák száma meghaladta a 186 ezret. A vasúti területen 2021 első nyolc hónapjában több mint 20 ezer, a hajózásban több mint 12 ezer vizsgaeseményt regisztráltak.

A védelmi intézkedések fokozatos enyhítéséhez igazodva a Vizsgaközpont július elején hatályon kívül helyezte a vizsgák lebonyolítására vonatkozó rendkívüli szabályokat. Megszűnt az elméleti vizsgák létszámkorlátja, így a vizsgatermek teljes kapacitással működhetnek.

Az ITM közleménye idézi Mosóczi László közlekedéspolitikáért felelős államtitkárt, aki elmondta: "a kormány a közlekedési vizsgáztatás teljes rendszerének megújításán dolgozik. Közlekedésbiztonsági helyzetük javítása érdekében március óta korszerűsített képzési és vizsgakövetelményeknek kell eleget tenniük a motorosoknak. A KAV az év végéig az ország minden részében újakra cseréli az elméleti vizsgákhoz használt számítógépeit. 2022 tavaszától egységes és központosított elektronikus rendszert vezetnek be a közlekedési vizsgáztatásban. A vizsgára jelentkezést ügyfélkapun lehet elindítani, a későbbiekben az autósiskolákon keresztül a vizsga helyszínét, időpontját is ki lehet majd választani".

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.