Közlekedés

Főváros: kevesebben használják a tömegközlekedést, többen autóznak

A közösségi közlekedés még nem heverte ki a járvány okozta sokkot.

2021.07.18 20:27MTI

Kevesebben használják a tömegközlekedést, és többen autóznak a fővárosban a koronavírus-járványt megelőző időszakhoz képest - mondta el a főpolgármester kabinetfőnöke pénteki budapesti sajtótájékoztatóján. Balogh Samu hozzátette: a felújításoktól eltekintve is nagyobb kihívások érik a közúti infrastruktúrát, mint korábban.

A közösségi közlekedés még nem heverte ki a járvány okozta sokkot. Egy 2019-es átlagos naphoz képest most jóval alacsonyabb a tömegközlekedés kihasználtsága - közölte.

A kabinetfőnök elmondta: az autóforgalom bővült a két évvel ezelőtti képest, az M3-as autópálya bevezető szakaszán például 15 százalékkal.

A tavaly kezdődött kerékpáros fellendülés folytatódik, júniusban másfélszer akkora volt a biciklis forgalom, mint korábban - tette hozzá.

Emlékeztetett: a főváros a Lánchíd, a Blaha Lujza tér és a pesti alsó rakpart felújítását kezdte meg a nyáron, amit már nem lehetetett tovább halogatni.

Balogh Samu megjegyezte, évtizedes gyakorlat, hogy a nyári időszakra igyekeznek korlátozni a beruházásokat, hogy minél kevésbé terheljék a közlekedőket.

Szólt arról is, hogy a Budapesten folyó három kormányzati beruházás is rontja a közlekedők lehetőségeit. Mint mondta, a Nyugati pályaudvar felújítása esetében "megengedőbb", de az M0-ás hídja és a csepeli HÉV lezárásával járó kormányzati beruházások el vannak "fuserálva".

Balogh Samu közölte, a Hegyalja úti buszsáv érdemben segítette a buszok közlekedését: a reggeli és a délutáni csúcsban 5-6 percet tudnak nyerni a Pestre tartó buszok ezen a nagyon rövid szakaszon.

A Blaha Lujza tér felújítása érdemben nem rontja az erre közlekedő buszok forgalmi helyzetét. A Nagykörúton az átlagos haladási sebesség lényegében nem változott a tér felújítása miatt - mondta.

Kérdésekre válaszolva Balogh Samu közölte, a fővárosnak nincs terve dugódíj bevezetésére.

Elmondta, a mostani torlódások beruházásokhoz kötődnek, ennek megfelelően időszakos dugókról lehet beszélni.

Ha a nyár végére befejeződnek a már említett kormányzati beruházásoknak, akkor valamelyest enyhül majd a torlódás - tette hozzá Balogh Samu.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.