Vasúti közlekedés

Kiderült, mekkora összeggel tartozik a MÁV legnagyobb bliccelője

Nagyságrendileg 3 milliárd forint értékű követelésállomány értékesítését tervezi a MÁV-START a közeljövőben.

2020.10.12 16:45ma.hu

Az értékesítésre szánt tartozások többségét 2013-as és 2014-es jegynélküli utazások miatt kiszabott bírságok teszik ki - közölte a vasúttársaság. Az egyszerűsödő jegyvásárlásnak, a hatékonyabb ellenőrzésnek és behajtásnak köszönhetően visszaszorulóban van a bliccelés, de még így is 120 millió forint bírságot vetett ki a vasútvállalat az első félévben.

Az értékesítendő csomagban összességében 52 ezer utazáshoz kapcsolódóan 192 ezer büntetés szerepel. A követelések döntő hányada a 10 és 50 ezer forint közötti sávban mozog. A rekorder bliccelő 7,2 millió forintnyi bírsággal adósa a MÁV-START-nak, amit majd a tenderen nyertes követelésbehajtó cégnek kell megfizetnie. Az adósok közel 40 százaléka budapesti vagy főváros környéki lakos, így főleg a központi régióban lakó bliccelők számíthatnak majd a követelésbehajtó megkeresésére.

A MÁV-START maga is végez behajtási tevékenységet. Erre azért van szükség, mert bár a bliccelés visszaszorulóban, 2020 első félévében még mindig tetemes összegű, mintegy 120 millió forint utólagosan befizetendő bírságot szabtak ki a jegyvizsgálók a szabálytalankodókra. Ebből 50 millió forintot már törlesztettek a bliccelők a vasúttársaságnak.

A MÁV-START munkatársai telefonhívásokkal, levélkampányokkal, SMS-ekkel szólítják fel az adósokat és ösztönzik őket együttműködésre. A követelésbehajtási kollégáknak széles eszköztár áll rendelkezésére az adósok fizetési hajlandóságának növelése, a követelések rendezésének feltételeit tartalmazó fizetési megállapodások megkötése érdekében. Bizonyos nagyságrendig saját hatáskörben dönthetnek részletfizetésről, halasztásról, esetleges mérséklésről, így módjukban áll az adósok számára egyedi fizetési konstrukciókat kidolgozni. A tartozás rendezése, az adósság megfizetése nem csak a vasúttársaság, hanem az utas érdeke is. A fizetést megtagadó, a fizetési megállapodásban foglaltakat be nem tartó utassal szemben jogi eszközökkel lép fel a vasúttársaság. Az együttműködést megtagadók fizetési meghagyást kapnak, végső esetben pedig végrehajtás alá vonják jövedelmüket, ingó és ingatlan vagyonukat, a jogi eljárás jelentős költségei pedig szintén az adóst terhelik.

A közbeszerzési eljárás keretében megvalósuló eljárásban 3 milliárd 260 millió forint összértékű adósságállományát kívánja a személyszállító vasúttársaság eladni. A jelenlegi eljárásban azokat a követeléseit értékesíti a MÁV-START, melyek esetében már nem kíván saját maga eljárni az adóssal szemben, hanem a behajtást külső, profi behajtó cégre bízza. A kiírás szerint ajánlatot az a vállalkozás tehet, mely az eljárást megindító felhívás feladásától visszafelé számított megelőző három évben összesen legalább nettó 1 milliárd forint értékű természetes személyekkel szembeni követelést vásárolt meg. A vasúttársaság ezzel a feltétellel kívánja garantálni, hogy kizárólag olyan cégek jelentkezzenek, akik a kellő tapasztalattal és személyi állománnyal rendelkeznek a nagyszámú adós tartozásának kezeléséhez, ily módon nagy eséllyel érnek el jelentős eredményeket a behajtás területén.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.